1028 Budapest, Kossuth L. u. 15-17. | Titkárság: 275-7935 | Tanári: 397-4468 | Gazdasági iroda: 275-7938

2013. május 2-án az Emberi Erőforrások Minisztériuma határozatával elfogadta a magyar Waldorf-iskolák kerettantervét.

A folyamat 2011 őszén kezdődött, ekkor már a tanári kollégium foglalkozott a kerettanterv átdolgozásának gondolatával. Ez a munka később a Magyar Waldorf Szövetség keretein belül folytatódott, ahol a szakmai munkából, egyes tantárgyak kidolgozása és a szerkesztés terén is erősen kivettük a részünket. A hazai Waldorf-szakma rengeteg szereplője vett részt ebben a munkában, sok iskola tanárai írták közösen ezt az 500 oldalas tantervet.

Bővebben...

Izgalmas iskolai programra hívlak Benneteket! Október 27-én Multikulturális-nap lesz az iskolánkban! Várjuk a nagyobb diákjainkat és a szülői kísérettel érkező kisebb gyerekeket is, és természetesen minden érdeklődő szülőt, rokont, ismerőst!

Vendégeink lesznek Afrikában járt utazók, segítők, illetve olyan alapítványok, amelyek célja, az Afrikában élők támogatása, segítése. Ezek az alapítványok – Menedék Egyesület, AHU Egyesület, Afrikáért Alapítvány – színes programokkal fogják érdekessé tenni ezt a napot: 3.osztálytól 5.osztályig gyerekfoglalkozásokat tartanak; 20-25 fős csoportokban fognak a gyerekekkel rajzolni, zenélni, játszani.

  • Meghívott vendégünk Láng Júlia pedagógus, aki több évig élt Afrikában, ahol iskolát, óvodát alapított.

  • Fotóval illusztrált úti beszámolót hallhatunk Lantai Csont Gergely fotográfustól, aki egy hónapot töltött a szenegáli zarándok úton.

  • Török László mesél élményeiről, aki két évig volt katona Afrikában.

  • Beszélgetni lehet majd a Bamako Rally résztvevőivel, akik azzal a dzsippel érkeznek, amivel a versenyen részt vettek. Beszámolóikra minden korosztályt várunk!

  • A színes programok mellett kiállítások, afrikai teaház, montázskészítés Sápi Edinával, iskolánk tanárával, dobolás, hangszerbemutatók és sok más érdekesség vár Titeket!

  • A napot a hetedik osztály dobbemutatójával zárjuk!

Várunk Benneteket!

A 13. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálé magyar pavilonjának kurátorai 170 makett közül válogatták ki azt az 50 alkotást, melyek augusztus 29-től november 25-ig láthatók a világ egyik leghíresebb kiállításán. (Biztosan kifigyelték, kedves olvasók, hogy az Újság szerkesztői nem szoktak minden Biennáléról képeket, híreket közölni. Idén azonban valami különös dolog történt.) Iskolánk két tanulója, Kubinyi Hanna és Kubinyi Alíz munkája ott van ezen a seregszemlén! Mindkét modell iskolai feladat kapcsán készült, így áttételesen kicsit mi is hozzájárultunk létrejöttükhöz.

Sikerükhöz szívből gratulálunk! Ha valaki tehát Kubinyi-műveket szeretne megtekinteni, az vagy jöjjön be az iskolába, vagy látogasson el Velencébe!

Velencei1 Velencei2

Keresés

naptár

További olvasnivaló