"Tüzet megrakatja világos Szent János" - énekli a gimesi népdal, de énekkel köszöntik június 24-ét Zobor vidékén, Trencsénben, Esztergomban, a nyitrai Bodokon, Nagyszombaton, Rétfalun és Pozsonyivánkán, Szentendrén és Szereden, Visegrádon és még nagyon sok magyar, szlovák, erdélyi és délvidéki tájon. Szerte Európában fut az ünneplés szokása, a tűzrakás, a tűzugrás.

Az ünnep várásában kétfajta készülődésben élünk. Az egyik az ünnep földi szépségét készíti elő, a másik a lélek - szellem birodalmában próbál fölcsendülni. Az elsőnek említett készülődés az embertársaknak szól, közelieknek és távolabbiaknak, a második – amely a Krisztusi-Jézusi közelség visszavágyásából fakad – a kapcsolatkeresésre, az ünnep átélésére irányul. És ha kiderülne, mi a teendő annak érdekében, hogy évről évre közelebb kerüljünk az ünnep jelentéséhez, valóságához, akkor egyszerűbbé válna embertársaink, családunk, barátaink megörvendeztetésének kérdése is.

Az idei ősz egészen különleges volt a melegségével, a szemkápráztató színeivel.

Annyi csodálnivalót, gyűjtenivalót és játszanivalót hozott magával...

A IX. század közepe táján egy Márton nevű fiatalember szolgálatot teljesített Julianus császár hadseregében.

Miután újonnan kapott téli köpönyege felét az út szélén rongyokban didergő kéregetőnek ajándékozta, álmában hangot hallott: "Márton, a koldusban engem öltöztettél fel, rajtam segítettél..."