1028 Budapest, Kossuth L. u. 15-17. | Titkárság: 275-7935 | Tanári: 397-4468 | Gazdasági iroda: 275-7938
Igen. Ez azt jelenti, hogy a testvéreket rendszerint fel szoktuk venni, de nem jeleni azt, hogy minden testvért automatikusan felveszünk. Lehet olyan helyzet, hogy nem sikerül olyan bizalmi kapcsolatot kialakítani az iskola és a család között, ami arra késztetné az iskolát, hogy a család következő gyermekét is felvegye. Ilyen szempontból az, hogy az iskolának vannak tapasztalatai a családról, hátránnyá is válhat.
Igen, nagyon örülünk, ha régi diákjaink szülőként visszatérnek hozzánk. Ez az előny azonban az ő esetükben sem jelent garanciát a felvételre, az ő helyzetüket úgy kezeljük, mint a testvérek helyzetét.
Igen. Már több, mint tíz éve több gyerek jelentkezik Waldorf-óvodából, mint ahányat fel tudunk venni, ezért nem tudunk minden Waldorf-óvodást felvenni.
Az első osztályba jelentkező testvérek száma évről évre változik, az elmúlt években 17, (2013), 18, (2014), 12 (2015), 16 (2016), 21(2017) volt ez az adat.
Ehhez jönnek még a régi diákjaink gyermekei, akik évente 1-2 helyre jelentkeznek be. (Ez talán nőni fog.) Látszik, hogy átlagosan 10-12 szabad hely van évente.
Nincs. Az iskolát fenntartó alapítványhoz két óvoda is tartozik, de minden intézmény önálló egységet képez, a gyermekek felvételét az óvodák és az iskola is saját jogkörben tartja.
Igen, van, de minimális. Szinte minden évben előfordul egy-két ilyen eset.
Mindenképpen! A jelenlegi helyzetben ez a felelős viselkedés. Egyetlen gyerekről sem tudhatjuk a felvételi folyamat elején, hogy biztosan felvételt fog nyerni. Előállhat az az eset, hogy elutasítást kap és minden más helyen már lejárt a felvételi jelentkezés határideje. Az így kialakuló bizonytalanságot a gyermek sínyli meg leginkább.
Az iskola jelenlegi helyén nem lehet olyan méretű épületet felépíteni, amiben elférne két párhuzamos évfolyam. Új helyre egyelőre nem tervezünk költözni.
Nincs várólistánk. Nem pontozás alapján kerülnek be a gyerekek, ahol lehetne látni, hogy ki lenne a következő a pontszámok alapján.
Nem. A felvételi folyamat lezárultával, a felvett családokkal egyeztetjük, hogy mennyivel fogja a család segíteni az iskola költségvetését. Előre ezt nem kérdezzük, így ez nem befolyásolja a pedagógiai döntést.
DE! Az iskola költségvetését a szülői támogatások nélkül nem tudja az alapítvány finanszírozni, így nagyon fontos, hogy az anyagi vonzatokat minden szülő előre és felelősen mérlegelje.
A felvételnél a gyermekek iskolaérettségét vizsgáljuk és azt figyeljük meg az ismerkedés során, hogy miként viselkedik közösségben, hogyan alkot önállóan.
A gyerekekből csoportokat alkotunk, ezeket a csoportokat hívjuk be péntektől vasárnapig. A gyerekek egy mesés játékon vesznek részt egy tanár vezetésével, miközben minden gyerek viselkedését figyeli egy-egy tanár a háttérből. (Mint a játszótéren a szülők, miközben a gyerekek játszanak.) Ezt követően egyéni rajzos feladatokat kapnak.
A szülőkkel egyéni beszélgetéseket folytatunk mindeközben.
Ez elvileg lehetséges, van is rá példa minden évben, de a zsúfolásig telt osztályok és a ritka kilépések miatt nem nagy az esély.
Nem, ezekre az estekre kimondottan a szülőket várjuk, ilyenkor felnőtt nyelven beszélünk felnőtt kérdésekről.
Minden új osztály névsorát azok a tanárok állítják össze, akik a felvételi folyamatban aktívan részt vesznek, látják a gyerekeket. Ennek a csoportnak tagja a leendő osztálytanító, de nem egyedül dolgozik.
Kérjük azokat a szülőket, akiknek tavasszal vagy nyáron született gyermekük beiskolázása a 2023/24-es tanévben aktuális, hogy még 2022-ben feltétlenül konzultáljanak az óvónőkkel, esetleg más szakemberekkel gyermekük iskolaérettségéről, és indokolt esetben 2023. január 1-15. között ne mulasszák el beadni a kérvényt az Oktatási Hivatalnak a gyermek óvodában maradásának engedélyeztetése végett.
Minden naptári év elején tájékoztató előadásokat tartunk, amelyeken nagy vonalakban bemutatjuk az iskolában folyó pedagógiai munkát, valamint az iskola szervezetét. Az előadások után lehetőség van kötetlen beszélgetésre is. Ezekre az előadásokra szeretettel várjuk mindazokat a szülőket, rokonokat, érdeklődőket, akik a jövőben hozzánk szeretnék járatni gyermekeiket.
Felvételi jegyzék 2023. 03. 17.
Az alábbi felsorolásban az ideiglenes felvételi jegyzék látható.
A lista elején olyan diákok azonosítói szerepelnek, akik jelenleg is az osztályba járnak, de jelentkeztek más intézménybe is. Ha ők máshol folytatják tanulmányaikat, akkor az alattuk szereplő diákok előre lépnek. Ez az előrelépési elv érvényes minden további helyre is.
Már az osztályba járó diákok:
72934995007
72885602360
72935617546
72684154842
72634600475
72934993488
72634605444
72634607627
Más iskolából jelentkezett gyerekek sorrendje:
72762594461
72689946669
72792824867
72676266610
72641568402
72619254620
72810499815
72765303951
72801525756
72986477804
72765716236
72902419910
72976516014
72790059144
72804751071
72721954754
72664015171
72777584031
72676114127
72686948679
72812988522
72699391469
72943871911
72918556652
72660590193
72807934567
72682582400
72788638918
72722086691
72960749300
72760379741
72731461764
Iskolánk 13 évfolyamos egységes iskola. Az általános iskola első osztályába felvett diákokkal 13 évre tervezzük a közös munkát, a tanítás-tanulás életkori sajátosságok szerint egymásra épülő lépéseit. Nyolcadik osztály után általában csak néhányan választanak más iskolát, ezért a felvehető tanulók száma korlátozott, és évről-évre változó.
Iskolánk egyedi megoldást alkalmazó intézmény, a Waldorf-iskolákra jellemző tantervet követve a Waldorf-pedagógia módszertanát alkalmazva dolgozik.
A középfokú beiskolázás jelentkezése a KIFIR rendszeren keresztül történik.
A kilencedik osztályába jelentkező diákokat és szüleiket ismerkedő beszélgetésre hívjuk, amely 2023. március 11.-én lesz. A pontos beosztásról az érintettek személyes értesítést kapnak.
A hivatalos jelentkezés mellett juttassák el iskolánkhoz a jelentkező diák kézzel írott önéletrajzát, melyben arra is térjen ki, hogy miért választja iskolánkat. Ez utóbbi kifejtését a szülőktől is kérjük!
Ennek leadási határideje: 2023. február 15.
Gimnáziumunkban 4 évfolyam + érettségire felkészítő évfolyam működik.
A hagyományos közismereti tárgyak mellett jelen van a művészeti tanulmányi terület is.
Az oktatott első idegen nyelv az angol, a második idegen nyelv a német. Mindkét idegen nyelvet tanulják az ide járó diákok már évek óta, így a gimnáziumi években ezen tanulmányok folytatása zajlik.
Iskolánkba beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek. Ezen tanulók arányát az osztályokban a Waldorf-iskolák kerettanterve BTMN tanulók esetében kb. 13-15%, az SNI tanulók esetében kb. 5-7% szinten határozza meg. Amennyiben az iskola általános iskolai szakaszából átlépő tanulók között már olyan számú BTMN illetve SNI besorolású gyermek van, hogy elérjük ezt a határt, úgy további ilyen diákok felvételére már nincs lehetősége az iskolának.
A felvételi folyamat során a beszélgetésre nem kerül sor, ha a honlapon leírt tartalmú önéletrajzot a jelentkező nem küldi be határidőre. Az osztályban felszabaduló néhány szabad helyre olyan diákok kerülnek be, akik az ott tanító, és a felvételi folyamatban résztvevő tanárok szerint leginkább illeszkednek az osztály tanulmányi és közösségi profiljához. Az elbírálás során a korábbi tanulmányi eredményeket is figyelembe vesszük, de a jó tanulmányi eredmények, a fentebb leírtak miatt, nem feltétlenül jelentenek előnyt a rangsorolás során.
Cím:
Pesthidegkúti Waldorf Iskola
Bakonyi Katalin részére
1028 Bp. Kossuth Lajos u. 15-17.
A középiskolai jelentkezési lap és az adatlap kitöltéséhez szükséges adatok:
Az iskola neve: Pesthidegkúti Waldorf Iskola
Cím: 1028 Bp. Kossuth Lajos u. 15-17.
OM azonosító: 035346
Tagozat: 0001