1028 Budapest Kossuth L. u. 15-17. | Titkárság: 275-7935 | Tanári: 397-4468 |Gazdasági iroda: 275-7938

Izgalmas iskolai programra hívlak Benneteket! Október 27-én Multikulturális-nap lesz az iskolánkban! Várjuk a nagyobb diákjainkat és a szülői kísérettel érkező kisebb gyerekeket is, és természetesen minden érdeklődő szülőt, rokont, ismerőst!

Vendégeink lesznek Afrikában járt utazók, segítők, illetve olyan alapítványok, amelyek célja, az Afrikában élők támogatása, segítése. Ezek az alapítványok – Menedék Egyesület, AHU Egyesület, Afrikáért Alapítvány – színes programokkal fogják érdekessé tenni ezt a napot: 3.osztálytól 5.osztályig gyerekfoglalkozásokat tartanak; 20-25 fős csoportokban fognak a gyerekekkel rajzolni, zenélni, játszani.

  • Meghívott vendégünk Láng Júlia pedagógus, aki több évig élt Afrikában, ahol iskolát, óvodát alapított.

  • Fotóval illusztrált úti beszámolót hallhatunk Lantai Csont Gergely fotográfustól, aki egy hónapot töltött a szenegáli zarándok úton.

  • Török László mesél élményeiről, aki két évig volt katona Afrikában.

  • Beszélgetni lehet majd a Bamako Rally résztvevőivel, akik azzal a dzsippel érkeznek, amivel a versenyen részt vettek. Beszámolóikra minden korosztályt várunk!

  • A színes programok mellett kiállítások, afrikai teaház, montázskészítés Sápi Edinával, iskolánk tanárával, dobolás, hangszerbemutatók és sok más érdekesség vár Titeket!

  • A napot a hetedik osztály dobbemutatójával zárjuk!

Várunk Benneteket!

Keresés

naptár

További olvasnivaló