1028 Budapest, Kossuth L. u. 15-17. | Titkárság: 275-7935 | Tanári: 397-4468 | Gazdasági iroda: 275-7938

Az újság korábbi számaiban hírt adtunk arról, hogy – a tanuló ifjúság igényeinek figyelembe vétele s a zöld környezet megóvása mellet – törekszünk az iskola kertjét szebbé formálni, alakítani.

Mit sikerült első lépésekként a 2010/2011-es tanév végégig elérnünk?

  • az alsó kert vízelvezetésének megoldását,
  • a homokozó újjáépítését,
    a kis ház és a nyírfa közötti terasz kialakítását, gyöngykaviccsal való beborítását,
  • a sövény metszését.

Ezeken kívül elkezdtük a tiszafa környéki domb támfalas megerősítését, terveink szerint májusban a befejezésére is sort kerítünk.

A munkálatok kezdetekor utaltunk arra, hogy hosszú folyamat elején tartunk. Örömmel tölt el bennünket, hogy amit erre a tanévre terveztünk, azt nagyrész megoldottuk.

Hálás köszönet és elismerés illeti mindazon kedves szülőket, akik ebben szabad idejük föláldozása árán a segítségünkre voltak. Kezük munkája nyomán érezhető, tapasztalható lett a változás, a formálódás.

A felsős – főként 10., 11., 12. osztályos – diákok részvétele az előkészítésben hatott lendítőleg.

Ősszel újabb tennivalók várnak ránk; diákokra és felnőttekre egyaránt!

De addig is jó erőket kívánunk a hátralévő napokra, az azt követő nyári hetekre pedig a legeslegjobbakat.

Krigovszki Anna, Kulcsár Gábor, Páll Attila

Keresés

naptár

További olvasnivaló