1028 Budapest, Kossuth L. u. 15-17. | Titkárság: 275-7935 | Tanári: 397-4468 | Gazdasági iroda: 275-7938
Izgalmas iskolai programra hívlak Benneteket! Október 27-én Multikulturális-nap lesz az iskolánkban! Várjuk a nagyobb diákjainkat és a szülői kísérettel érkező kisebb gyerekeket is, és természetesen minden érdeklődő szülőt, rokont, ismerőst!
Vendégeink lesznek Afrikában járt utazók, segítők, illetve olyan alapítványok, amelyek célja, az Afrikában élők támogatása, segítése. Ezek az alapítványok – Menedék Egyesület, AHU Egyesület, Afrikáért Alapítvány – színes programokkal fogják érdekessé tenni ezt a napot: 3.osztálytól 5.osztályig gyerekfoglalkozásokat tartanak; 20-25 fős csoportokban fognak a gyerekekkel rajzolni, zenélni, játszani.
Meghívott vendégünk Láng Júlia pedagógus, aki több évig élt Afrikában, ahol iskolát, óvodát alapított.
Fotóval illusztrált úti beszámolót hallhatunk Lantai Csont Gergely fotográfustól, aki egy hónapot töltött a szenegáli zarándok úton.
Török László mesél élményeiről, aki két évig volt katona Afrikában.
Beszélgetni lehet majd a Bamako Rally résztvevőivel, akik azzal a dzsippel érkeznek, amivel a versenyen részt vettek. Beszámolóikra minden korosztályt várunk!
A színes programok mellett kiállítások, afrikai teaház, montázskészítés Sápi Edinával, iskolánk tanárával, dobolás, hangszerbemutatók és sok más érdekesség vár Titeket!
A napot a hetedik osztály dobbemutatójával zárjuk!
Várunk Benneteket!
A 13. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálé magyar pavilonjának kurátorai 170 makett közül válogatták ki azt az 50 alkotást, melyek augusztus 29-től november 25-ig láthatók a világ egyik leghíresebb kiállításán. (Biztosan kifigyelték, kedves olvasók, hogy az Újság szerkesztői nem szoktak minden Biennáléról képeket, híreket közölni. Idén azonban valami különös dolog történt.) Iskolánk két tanulója, Kubinyi Hanna és Kubinyi Alíz munkája ott van ezen a seregszemlén! Mindkét modell iskolai feladat kapcsán készült, így áttételesen kicsit mi is hozzájárultunk létrejöttükhöz.
Sikerükhöz szívből gratulálunk! Ha valaki tehát Kubinyi-műveket szeretne megtekinteni, az vagy jöjjön be az iskolába, vagy látogasson el Velencébe!
Kedves Szülők!
Ezúton tájékoztatunk Benneteket a szokásos év eleji adminisztrációs teendőkről:
1.) Adategyeztetés:
- A személyes adategyeztetés időpontja:
2012. augusztus 30. (csütörtök) 8-12 és 14-19 óráig
2012. augusztus 31. (péntek) 8-12 óráig.
- Az idei évben ismét lehetőséget biztosítunk elektronikus formában történő adategyeztetésre is. A szükséges lépéseket 2012. augusztus 16-i körlevelünkben találjátok.
2.) Ebédbefizetés
2012.08.30. (csütörtök) 8-12 és 14-19 óráig
2011.08.31. (péntek) 8-12 óráig
2011.09.03. (hétfő) 8-12-ig, Kizárólag azoknak a családoknak, akik az elektronikus adategyeztetést választották!
Kérjük, a nagycsaládos igazolásokat az ebédbefizetéskor adjátok le! (banki kivonat másolata, családi pótlék szelvény, iskolalátogatási igazolás a más iskolában tanuló testvérektől.)
Hétfőn, szeptember 3-án nincs ebéd!
3.) A 2012/13-as tanév szüneti rendje
A tanév rendje az Iskolai élet - Naptár Naptár menüpont alatt érhető el (letölthető pdf formájában is).
Üdvözlettel:
Jámbor Judit és Kulcsár Gábor
Kata 1998-tól, András 2000-től tanít iskolánkban. Mind a ketten kísértek már felső tagozatos osztályt az érettségiig. Kata osztálya 2005-ben, Andrásé 2009-ben ballagott el az iskolából. Kata jelenleg a közép- és a felső tagozaton tanít angolt, valamint minden évben érettségiztet, András a felső tagozaton tart angol- és vallásórákat, valamint a középtagozaton és a felsőben fafaragást. Mind a ketten családosak, és mellette évek óta nagyon magas óraszámban tanítanak az iskolában. Arról kérdeztük őket, hogyan találtak rá erre az osztályra, milyen tapasztalatokkal, közös élményekkel kötődnek ezekhez a gyerekekhez, mi késztette és mi segítette őket abban az elhatározásban, hogy osztálykísérést vállaljanak, és hogyan választották ki egymást társul erre a munkára.