Archívum


Újság          Programok          Az építkezés hírei
Adventi Bazár          Jubileum



2010. február 19.
Különleges euritmia előadások

Egy különleges előadásra hívunk benneteket.
Szeptemberben iskolánkban elindult egy euritmia csoport, mely gyerekekből áll, akik hetente összegyűlnek egy órára, hogy saját örömükre euritmiázzanak.
Ezt az örömöt készülnek most megosztani minden érdeklődővel.

Az előadás különlegessége, hogy egy olyan mesét mutatnak be, melyet az Euritmia-képzés harmadéves hallgatóival közösen játszanak.

A plakát és a szereposztás itt érhető el.

Az előadások időpontja:

Február 23.
10.30 (alsós diákoknak, tanároknak, testvéreknek)
15.00 (szülőknek, rokonoknak, érdeklődőknek, mindenkinek)

Mindenkit szeretettel várunk!

Kökéndy Ákos

* * *

2010. február 18.

Hangverseny az Euritmia-bárka teremben
A koncert időpontja:
2010. február 20. szombat, 19 óra
Bach-tól Beethoven-ig

zongorázik és bevezet a művekbe:
FÜZESSÉRY ZOLTÁN
Schubert-díjas zongora-művész

A belépés díjtalan; adományokat szívesen fogadunk!
Előzetes bejelentést kérünk ill. további információt adunk a következő címen: szkatalin@yahoo.com
vagy telefonon: 06-20-226-4737

* * *

2010. január 28.
Szerelemről és más démonokról
Kedves Érdeklődők!

A 12. osztály szeretettel vár benneteket - elsősorban a felsősöket és a szülőket - a színdarabjának bemutatóira.

Az előadások időpontjai:
2010. február 7. vasárnap este 7 óra
2010. február 8. hétfő este 7 óra
2010. február 9. kedd este 7 óra
2010. február 10. szerda este 7 óra

A plakát innen tölthető le (pdf).

Kiss Péter

* * *

2010. január 22.

Hangversenyek az Euritmia-bárka teremben
Helyszín: Solymár, Szőlőkert u. 23.

1. koncert:
2010. január 23. szombat, 17 óra
Mendelsohn, Chopin, Liszt, Bartók művei

2. koncert:
2010. február 20. szombat, 17 óra
Bach-tól Beethoven-ig

zongorázik és bevezet a művekbe:
FÜZESSÉRY ZOLTÁN
Schubert-díjas zongora-művész

A belépés díjtalan; adományokat szívesen fogadunk!
Előzetes bejelentést kérünk ill. további információt adunk a következő címen: szkatalin@yahoo.com
vagy telefonon: 06-20-226-4737

* * *

2009. december 5.
Karácsonyi játék
A hagyományos Karácsonyi játék időpontja 2009. december 18. 17 óra. Mindenkit szeretettel várunk!

* * *

2009. november 11.
Filmbemutató

A világ sincs kész
20 éves a Pesthidegkúti Waldorf Iskola

2009. november 27. péntek 18 óra
Klebelsberg Kuno Művelődési, Kulturális és Művészeti Központ
1028 Budapest, Templom u. 2-10.

A filmről egy rövid előzetes itt tekinthető meg.

Jegyek - korlátozott számban - ingyenesen igényelhetők és átvehetők az iskolában, az irodában. 2009. november 15.
Családi Kiránduló Klub
Sok szeretettel várunk mindenkit a Családi Kiránduló Klub következő túrájára 2009. november 21-én.

Találkozunk: 9:45-kor Pilisszentkereszten a főutak találkozásánál.
Egy szép kört teszünk, a Vaskapu-völgyön keresztül megyünk a Simon halálához, majd felmászunk a Pilis-csúcsra, ahonnan visszasétálunk Pilisszentkeresztre.
A túra hossza: kb. 14 km.
Enni-, innivalóról mindenki gondoskodjon magának.
Rossz idő esetén a túrát elhalasztjuk, érdeklődj a szervezőknél.

További terveink:
2010. január 23. (szombat) Nagykovácsi, Nagy-Kopasz
2010. március 20. (szombat) Biatorbágy, Kő-hegy
2010. május 15-16. (szombat-vasárnap) Vértes

Gyertek bátran bármelyik kirándulásunkra. A természet, a hegyek mindenkit várnak.
A szervezők:
Lőrinczné Deák Eszter, eszterld@t-online.hu, 30/7383596 és
Smid Anikó, smidaniko@yahoo.com, 70/7797118

* * *

2009. november 11.
Filmbemutató

A világ sincs kész
20 éves a Pesthidegkúti Waldorf Iskola

2009. november 27. péntek 18 óra
Klebelsberg Kuno Művelődési, Kulturális és Művészeti Központ
1028 Budapest, Templom u. 2-10.

A filmről egy rövid előzetes itt tekinthető meg.

Jegyek - korlátozott számban - ingyenesen igényelhetők és átvehetők az iskolában, az irodában.

* * *

2009. szeptember 30.
Családi Kiránduló Klub
A Családi Kiránduló Klub idén is várja a természetbe vágyó családokat. Az év során a közeli hegyekbe tervezünk olyan túrákat, amelyeket kisiskolás gyermekeink is tejesíteni tudnak.

Bemelegítésként: 2009. október 2-án pénteken 14 órától sárkányeregetés.

Találkozó a Kővári és az Arad utca sarkán. Onnan felsétálunk a Vörös-kővárra, és felengedjük a sárkányokat. A programhoz később is lehet csatlakozni, figyeljétek a sárkányokat. Kérlek titeket, hogy hozzatok - lehetőleg otthon készült - papírsárkányokat.

Enni-, innivalóról mindenki gondoskodjon. Eső esetén a programot elhalasztjuk, érdeklődj a szervezőknél.

Első túra: 2009. október 17. (szombat) Nagy-Kevély, Kis-Kevély
Találkozó: 945-kor a háziréti horgásztó parkolójában. (Ha Solymár felől mész, a katonai temetőnél balra kanyarodsz a 10-es útra, majd 400 méter múlva jobbra egy földútra, amely odavisz.)

A zöld jelzésen megyünk fel a Kevély-nyeregre, ahonnan először a Nagy-Kevélyre mászunk fel, majd a Mackó-barlang érintésével a Kis-Kevélyre. A túra hossza: kb. 11 km. Enni, innivalóról mindenki gondoskodjon. Aki be akar menni a barlangba, hozzon elemlámpát. Rossz idő esetén a túrát elhalasztjuk, érdeklődj a szervezőknél.

További terveink:
2009. november 21. (szombat): Pilisszentkereszt, Vaskapu-völgy, Simon halála, Pilis
2010. január 23. (szombat): Nagykovácsi, Nagy-Kopasz
2010. március 20. (szombat): Biatorbágy, Kő-hegy
2010. május 15-16. (szombat-vasárnap): Vértes

Sok szeretettel várunk mindenkit bármelyik túránkon!

A szervezők:
Lőrinczné Deák Eszter, eszterld@t-online.hu, 30/7383596 és
Smid Anikó, smidaniko@yahoo.com, 70/7797118

* * *

2009 február 10.
Családi Kiránduló Klub

Szeretettel várunk mindenkit a következő kirándulásunkra.

Találkozunk március 14-én szombaton, 9:45-kor Budakeszin, a makkosmáriai templomnál, a Makkosi út tetejénél. Innen sétálunk el a Végvári-szikla érintésével Farkas-hegyre, majd vissza a templomhoz. A túra hossza kb. 11 km.

Enni-, innivalóról mindenki gondoskodjon magának!

Rossz idő esetén a túrát elhalasztjuk, érdeklődj a szervezőknél.

Utolsó idei túránk: május 23-24. Nagy-Hideg-hegy. A szállásfoglalás miatt március 1-ig jelezze, aki velünk szeretne tartani.

További információ: Lőrinczné Deák Eszter, eszterld@t-online.hu, 30/7383596
Smid Anikó, smidaniko@yahoo.com, 70/7797118

* * *

2009 február 16.
Farsang

Február 20-án, pénteken farsangi mulatság! Iskola délig van, ezen a napon nincs ebéd.
Szívesen fogadunk süteményeket az ünnepi asztalra. Kérjük, hogy aki diétás (tej-, tojás- és/vagy lisztmentes) sütit hoz, jelezze valamilyen formában.

Belépés kizárólag jelmezben!

Mindenkit szeretettel várunk.

* * *

2009 február 2.
Hónapünnep

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a hónapünnepen, február 4-én (szerdán) fél 11-kor.

* * *

2009 január 17.
Téglabál

Sok szeretettel meghívunk benneteket és barátaitokat a

2009. február 7-én 18 órakor kezdődő
II. Jótékonysági Téglabálra.


A bál célja, hogy az iskolánk bővítéséhez létrehozott pénzügyi alapot bővítsük, és remek társaságban töltsünk egy kellemes estét.

Bízunk benne, hogy akik tavaly jól érezték magukat, azok valamennyien eljönnek, és sokan lesznek olyanok is, akik idén csatlakoznak hozzánk először. Szórakoztatásunkról Méhes Csaba, Erik Aal és barátai, valamint az erre az alkalomra alakuló tanári és szülői zenekarok gondoskodnak.

Fő programnak természetesen idén is az árverés ígérkezik. Ebben számítunk segítségetekre már most, az előkészületek során is. Várjuk felajánlásaitokat. Szívesen fogadunk mindent, ami ötletes vagy szép, hátborzongató vagy kedves. Kérünk benneteket, hogy ha számotokra fontos a minimális ár, vagy meg akarjátok határozni, hogy a felajánlásotok árverésre, vagy vásárra kerüljön, akkor azt jelezzétek. Ellenkező esetben a legjobb szándékaink szerint ezt magunk fogjuk eldönteni.

Fontos tudnotok azt is, hogy az adományokért kapott összegből a felajánlónak nem tudunk térítést fizetni, a bál teljes bevételét az iskolabővítés céljából létrehozott számlára fizetjük be.

A báli belépő egy Téglajegy (1.000.-, 5000.-, vagy 10.000. forintos értékben), plusz hölgyeknek egy tálca sütemény vagy szendvics, uraknak egy üveg innivaló.

További részleteket a Szülői Esteken tudhattok meg, s a későbbiekben e-mail-ben is tájékozattunk benneteket.

A bál plakátja (pdf) itt tölthető le.

A szervezők

* * *

2009 január 15.
HŐSKERESŐ - Történelmi kirakós
A 12. osztály színdarabja


Kedves Szülők!
Szeretettel meghívlak Benneteket a tizenkettedik osztály színdarabjára. Az előadásokra jegyet Gyöngyinél tudtok rendelni. A plakát (pdf) innen tölthető le.

Időpontok:

2009. január 27 (kedd)
2009. január 28 (szerda)
2009. január 30 (péntek)
2009. január 31 (szombat)


Az előadások este 7 órakor kezdődnek az iskolában. Kérem, hogy figyeljetek arra, hogy az előadás "korhatáros".

Balassa Bálint



Beharangozó a színdarabhoz

Történetünk főhőse, Borkeszi György történelem szakos egyetemi hallgató, egy szinte mindenki számára ismeretlen szabotázsakció nyomába ered, amely 1956 augusztusában, éppen két hónappal a forradalom kirobbanása előtt zajlott le. Nyomozását - amellyel nyilvánosságot kíván szerezni egy csapat méltatlanul elfeledett hősnek - sajátos módon segítik egy amatőr színtársulat tagjai, ki-ki a maga módján. A föllelt források azonban messzebbi korokba vezetnek, régmúlt idők hőseit és zsarnokait hozzák a "kutatócsoport" látószögébe. Julius Caesar, Abraham Lincoln és egy alig ismert 16. századi svájci színházi hagyomány vezetik őket az úton, hogy megismerjék, hogy felismerjék az elfeledett hősöket.

A színdarab megalkotásában a legerősebb inspirációt Jorge Luis Borges novellája jelentette, és történelmi-irodalmi vonatkozásait tekintve hiteles forrásokból táplálkozik. Az '56-os cselekményszál részleteit a képzelet szülte, de a személyek és az események egy részéhez a valóság szolgáltatott mintát. Így lett teljes a történelmi kirakós, amely föltár egy történetet, ami akár így is lehetett volna...

Darabunk kifejezetten felső tagozatos diákoknak és felnőtteknek szól, 13 éves kor alatt nem ajánljuk az előadás megtekintését!

Kiss Péter

* * *

2009 január 10.
Családi kiránduló klub

Két nagyon jól sikerült túra után ismét szívesen várunk titeket egy közös erdei sétára.
Következő túránk: január 24. (szombat) Pilisszentkereszt, Zsivány-sziklák, Dobogókő, majd visszasétálunk Pilisszentkeresztre.
Ha sportolásra alkalmas hó van, akkor busszal megyünk föl és szánkóval le, mindenki hozzon magával szánkót.
Találkozunk 9.45-kor Pilisszentkereszten az főutak kereszteződésénél.
A túra hossza: kb. 11 km.
Enni-, innivalóról mindenki gondoskodjon magának!
Rossz idő esetén a túrát elhalasztjuk, érdeklődj a szervezőknél.

További terveink:
Március 14. (szombat): Makkosmária, Végvári-szikla, Farkas-hegy.
Május 23-24.: Börzsönyi túra, Nagy-Hideg hegy.

Szeretettel várunk mindenkit bármelyik kirándulásunkon!

További információ: Lőrinczné Deák Eszter, eszterld@t-online.hu, 30/5869809
Smid Anikó, smidaniko@yahoo.com, 70/7797118

* * *

2008. november 21.
Egy jó kávé??

Szeretettel várunk november 24-én, hétfőn - az ebédbefizetés napján - reggel egy kávéra, teára, süteményre az iskola udvarán.

Adományokat szívesen fogadunk, amelyet a Vis Maior Alap számlájára fizetünk be.

Szervező szülők

* * *

2008. november 20.
Életmódklub

A múlt alkalommal a jelenlevők a péntekek helyett a keddi napokat részesítették előnyben, így most - azonos tartalom mellett a két következő időpontot adnám meg:

November 25. - A mi időnk, életünk ritmusa
Január 13. - Családunk mint mikrogazdaság

Szeretettel várlak Benneteket a festőteremben 18 órakor.

Beöthy Hanna

* * *

2008. október 20.

Euritmia szülőknek
A következő szülői euritmia Yvonne vezetésével október 21-én, kedden lesz. Találkozunk 17 órakor az Euritmia teremnél.


* * *

Felsős nyílt nap és fogadónap
Fölhívjuk a figyelmeteket arra, hogy a felső tagozat tanárai nyílt napot hirdetnek október 21-én, kedden, amelyre minden érdeklődőt várnak. Aznap a felsős órák nyitottak, a látogatásukra nem kell előre bejelentkezni.
A részletes program pdf formátumban innen tölthető le.

Az első félévben fogadónapot is tartunk. Ennek ideje november 12, szerda. A fogadónap délutánján - előzetes bejelentkezés alapján - minden felsős tanárhoz kérdésekkel, észrevételekkel lehet fordulni. Jelentkezni Gyöngyinél lehet személyesen, vagy az iskola telefonszámán (06-1-275-7935).

Balassa Ágnes

* * *

Életmód klub indul

Kedves Szülők!
Szeretettel várlak Benneteket az októberben induló összejöveteleinkre, hogy életünk legkülönfélébb területeiről beszélgessünk, hogy életvezetési tapasztalatokat cseréljünk egymással, hogy jól érezzük magunkat. Alkalmaink és témáink a követkzők:

  1. Október 21. kedd: A világ, ami körülvesz bennünket
  2. November 14. péntek: A mi időnk, életünk ritmusa
  3. December 5 péntek: Családunk mint mikrogazdaság
  4. Január 23. péntek: Környezetünk, az otthon
  5. Február 20. péntek: Öltözködésünk
  6. Március 27. péntek: Étkezésünk
  7. Április 17. péntek: Lelki frissességünk
Várom visszajelzéseiteket, ötleteiteket a parzival@primposta.hu címen, de mindenekelőtt Titeket az első alkalommal: október 21-én, 18 órakor.

Beöthy Hanna

* * *

2008. október 9.

Hónapünnep, kiállításmegnyitó
Szeretettel meghívunk minden kedves érdeklődőt a pénteki hónapünnepre. Kezdés 10.30-kor.
A hónapünnep egyben a XX. tanév kapcsán rendezett kiállítások közül a legújabb megnyitója is lesz, melyen iskolánk volt diákjának, Thurnay Dorkának diplomamunkáját tekinthetitek meg, melyet a Corvinus egyetemen készített 'Élhető Duna-part a Vizafogón' címmel.


* * *

2008. október 7.

A családi kiránduló klub kirándulása szombaton rossz idő miatt elmaradt. Október 11-én, szombaton pótoljuk. A terv változatlan.

* * *

2008. október 1.

Családi kiránduló klub
Családi kiránduló klubba várunk mindenkit, aki jó társaságban szeretne erdei túrákat tenni. Túráinkat a közeli hegyekbe tervezzük úgy, hogy azt kisiskolás gyermekeink is teljesíteni tudják.

Terveink:
Október 4. szombat: Holdvilág-árok, Lajos-forrás.
November 15. szombat: Remet szurdok, Alsó-Zsíroshegy.
Január 24. szombat: Szánkózás Dobogókőn vagy túra Pilisszentkereszt, Dobogókő, Zsivány-sziklák útvonalon.
Március 14. szombat: Makkosmária, Végvári-szikla, Farkas-hegy.
Május 23. szombat: Börzsönyi túra.

Bármelyik kirándulásunkra szeretettel várunk mindenkit!

Első túránk október 4-én szombaton: Kiskovácsi, Holdvilág-árok, Bölcső-hegy, Lajos-forrás, Nagy-Csikóvár, Kis-Csikóvár, Gyopár-forrás, Kiskovácsi.

Találkozunk 9.45-kor a Holdvilág-árok aljában (Kiskovácsi-puszta buszmegálló).

A túra hossza: kb. 9 km.

Enni-innivalóról mindenki gondoskodjon magának!

További információ:
Lőrinczné Deák Eszter, eszterld@t-online.hu, 30/5869809
Smid Aniko, smidaniko@yahoo.com, 70/779118

* * *

Euritmia szülőknek!
Yvonne vezetésével szülői euritmia minden kedden 17 és 18 óra között az euritmia teremben.
Első alkalom: 2008. október 7.
Szeretettel várunk!

Friss programok az Aktualitások alatt...