Véget ért egy nagyon fontos szakasz a 12. osztály életében, az évesmunkák bemutatása. -Nemcsak a diákoknak és a tanáraiknak zárult le egy -meghatározó időszak, hanem mi szülők is átéltük gyermekeink felnőtté válásának egyik jelentős mozzanatát.

Abban a szerencsében volt részem, hogy minden előadásnapon ott lehettem, és találkozhattam a választott témák sokszínűségével, -különböző mélységű feldolgozásával és a -gyerekek személyiségét visszatükröző előadásával. Izgalmas volt megélni, ki milyen mélységben értette meg és élte át, hogy itt nemcsak egy iskolai munka letudásáról van szó, hanem a saját magával támasztott elvárással kell elsősorban megküzdenie, annak felelősséggel eleget tennie. A saját magukkal szemben támasztott felelősség-vállalás jól meghatározott formájával szembesültek.

A munkák bemutatása során jól lehetett látni, hogy a nagy többség az érettségnek már ezen a szintjén áll, néhány esetben azonban -érezhető volt, hogy a külső iskolai kényszer hatására született valami.

Az évesmunkákat két csoportba foglaltam össze magam számára. Az egyik csoportba tartoznak azok a témák, amelyekben a diákok a munkájuk során olyan impulzusokat, -gondolatokat, készségeket és ismereteket -szereztek, amelyekkel részben a jövőben is tovább foglalkoznak.

A másik csoport a feladatot lezárta az évesmunka bemutatásával, ők a munkájuk során szerzett tapasztalatokkal gazdagodhattak.

Szülőként mindkét csoport évesmunkája komoly élményt adott.

Feltétlenül meg kell említeni, hogy a diákok nagy számban segítettek egymás éves-mun-kájának az elkészítésében, egymás elsajátított tudását és készségét kölcsönösen felhasználták főleg a gyakorlati és a művészeti munkákban.

Nagy örömmel emlékszem vissza az osztállyal együtt átélt két hétre.

Czitán Ulrike



Ha néhány szóval kellene általánosságban -jellemezni az idei diplomamunkákat, azt mondanám: színes, kreatív, szociális és többségében kiváló munkák születtek.

Azért részletesebben is megosztok veletek néhány gondolatot (talán azért is, mert -negyedik, utolsó gyermekünk tizenkettedik osztályos, és jövőre fejezi be Waldorf-iskolai tanulmányait).

Minden évben – immár tizennegyedik éve – nagy érdeklődéssel várom, hogy az iskola diákjai mit tudnak felmutatni, hova jutottak a -tizenkét év alatt. Általában az előadásokat mindig sikerült 60-80%-ban meghallgatnom, saját gyermekeim osztályai esetében természetesen igyekeztem 90-100%-ban jelen lenni. Ez most sem volt másként.

Nagyra értékeltem ebben az évben a -témaválasztás gazdagságát. Számos olyan -újszerű gondolatot fejtettek ki, feladatot oldottak meg, gyakorlati vagy művészi munkát -mutattak be a diákok, amely eddig még az évek során nem szerepelt, pl. digitális filmtrükkök, vonósnégyes betanítása az iskolai zenekarnak, falióra készítése, hegesztés, vagy a szelídgesztenye Magyarországon stb. S ha volt is már a hosszú évek alatt hasonló vagy ugyanolyan téma, azt egészen más oldalról közelítették meg, vagy résztémát választottak, pl. természetfotózás, oktatófilm és -fotókönyv, szőnyegrestaurálás vagy a -Cseppkő Gyermekotthonban élő gyerekek élete.

Jó volt felfedezni a diákok szociális érzékenységét, összefüggéseket kereső képességüket, ahogy bátran hivatkoztak előadásukban vagy művészi munkájuk bemutatásakor más -diáktársuk évesmunkájára vagy előadására, ahogy tudatosan együttműködtek, pl. versmondás, gyertyafényes koncertek, szalonest – argentin tangó, órakészítés – az idő, vonósnégyes -betanítása. Vagy, ahogy az előadásokon -biztatták egymást, próbálták oldani a feszültséget, az izgalmat, egy-egy szóval, tekintettel, őszinte odafigyeléssel, segítettek azoknak, akiknek ez a feladat nagy kihívást jelentett.

Meg kell mondjam, azok voltak számomra az igazi évesmunkák, amikor azt tapasztalhattam meg, hogy a diákok itt az iskolában a tizenkét év során megtanultakból, átéltekből, képességekből, készségekből valami újat alkottak, létrehoztak, kezükkel, szívükkel odaadtak, nemcsak maguk épültek, a közösségnek, a világnak átnyújtottak valamit, mert hogy valójában erről kellene szólnia egy tizenkettedikes évesmunkának: pl. oktatófilm, gyermekotthoni -munka, steadicam stb.

El kell mondjam – hiszen ez is hosszú évek tapasztalata –, minden évben akad egy-két diák, aki nem veszi komolyan ezt a feladatot, rövid idő alatt „összedob” valamit, mélyen képességei alatt teljesít. Ezt a tanárok, szülők is érzik, tudják. Meg kellene tudni tenni már végre azt a lépést, hogy ne fogadjon el a felsős konferencia ilyen munkát (a nyolcadikos munkák során már többször megtették ezt az osztálykísérők). Nem a diák ellen, hanem érte. Hisz ez most csak egy kis figyelmeztetés, észhez térítés lenne, de ha ez majd a „nagybetűs életben” történik, ott már nem lesz elnézés, ejnye-bejnye, a kudarcok sorozatából sokkal nehezebb lesz talpra állni.

Még egy megfontolandó gondolat. Úgy gondolom, ez ünnep is mindnyájunk számára, és ehhez a külsőségek is hozzátartoznak. A kezdeti időkben – de még négy-öt éve is – tisztességgel, ünnepi módon felöltöztek a diákok (pl. a fiúk fehér ing, vagy akár öltöny). Volt olyan osztálykísérő, aki meg is követelte ezt, s a diákok el is fogadták (csak akarni kell). A farmer, a póló, a lányoknál a túldimenzionált idomok más alkalmakra valók. Hiszem, hogy van, akinek jót is tesz, hisz másként tud kiállni az ember ünnepi ruhában.

Mindezek ellenére és mellett, öröm és megnyugvás, hogy ez a tizenkettedikes osztály is felvértezetten indulhat neki a tizenharmadik évnek és utána a felnőtt életnek.

Kabai Kati



Osztálykísérőként szorongással vegyes -izgalommal néztünk az évesmunkák elébe. -Botonddal próbáltunk valamilyen rendszert kialakítani, amelynek mentén az osztályba járó összes diák témáját, előrehaladását követni -tudjuk. Tanácsot adtunk, beszélgettünk, segítettünk a témák és gazdáik egymásra találásában, az előrehaladásban, a határidők betartásában, az elkeseredett, nehéz időszakok túlélésében. Az osztályfőnöki órákon a diákok több alkalommal meséltek egymásnak témájukról, terveikről. -Beszámoltak róla, hogyan haladnak. Mégis kevéssé éreztük hatásosnak koordináló tevékenységünket, és a sok információ ellenére a lényeg rejtve maradt előttünk. A belső témavezető tanárok a saját diákjaik munkájába mélyebben beleláttak, mi az egészet láttuk, de csak a felszínen. El sem tudtuk képzelni, hogyan áll össze a kép, milyen színvonalú lesz az évesmunka-előadások két hete. És amikor eljött az ideje, felemelő, fantasztikus délutánokat töltöttünk együtt kilenc napon keresztül. Mindennapra jutott olyan meglepetés, olyan színvonalú munka, amelyet szívesen kiáltottunk volna világgá, osztottunk volna meg legalább az egész iskola közösségével. Soha nem fogom elfelejteni, ahogy az osztály tagjai egymásra figyeltek, ahogy egymást segítették. Soha nem fogom elfelejteni azokat a meghatóan őszinte meg-nyilvánulásokat, ahogyan egyes előadók -bevezettek minket témájuk, elkészült munkájuk, és saját gondolataik, érzéseik mélységeibe. Az emeleti kiállítás ennek csak szerény tükör-képe.

Úgy érzem, sikerült teljesíteni azt a magas színvonalat, amelyet annak idején az iskolában a legelső 12. osztály produkált. Az ő munkáikat azóta is magam előtt látom. Függetlenül attól, hogy most sem volt minden előadás, minden munka, minden témaválasztás telitalálat, együtt mégis olyasvalamit hozott létre, tartott meg ez az osztály 2013-ban, amely nagyon közel áll eredeti ideáinkhoz. Köszönet érte!

Gát Anna