Az első napokban, szeptemberben nagy lelkesedéssel és tanulási vággyal kerestük az ősz első nyomait a természetben. Mindeközben rátekintettünk a világra s a benne rejlő formákra. Milyen egyszerű: egyenes és görbe. S mégis végtelen bonyolult és változatos. Mint a táblarajz is. Kiderült, hogy az elsős táblarajz folyamatosan alakul, változik, mintha egy történet játszódna rajta, amelynek képkockái napról-napra, hétről hétre követik az eseményeket. Minden reggel újabb izgalom, vajon mi változott az éjszaka során. El is neveztem ezt magamban Waldorfmozinak.

S míg mi a formákban gyönyörködtünk, Szent Mihály látogatott el hozzánk, és ajándékba hozta az első betűt. A gyerekek végre igazán iskolásnak érezték magukat, hiszen kezdetét vette az íráskorszak. Egy időközben legénnyé érett kisfiú kalandjain keresztül találkoztunk a betűkkel, aki Mihánytól kapott erejével és bátorságával oldotta meg a nehéz küldetéseket.

Az október slágere a Bolygó zápor című dalocska volt, amit nem lehetett elégszer énekelni a gyerekekkel, akár esett, akár sütött odakint.

Mire a fák lehullajtották leveleiket, négy új jövevény költözött az osztálytermünkbe. Egy zöld, egy kék, egy sárga és egy piros manó. Mindent tudtak, amit a számolásról csak tudni érdemes. S hamarosan számoktól lett hangos a kisház felső szintje, és a terméseket, amelyeket betakarítottunk, máris osztottuk, szoroztuk, összeadtuk, kivontuk, na és persze néha megettük.

Vidám és mozgalmas időszak volt, röpködtek a babzsákok és csattogtak a tenyerek.

A tél sötétje líraszóra és adventi dalokra lelt nálunk. A kedves, segytő szülők pedig hangolásra váró húrok százaira. Amit ezúton is köszönök nekik. A december olyan volt, mintha folyamatos ünneplésben lettünk volna.

Az új év újfajta betűket hozott számunkra, és eauu aáaóa eéi. Aóa aa e uu ai. (Megfejtés: Megtanultunk magánhangzókkal beszélni. Azóta sem tudjuk abbahagyni.) A magánhangzók segítségével végre szavakat is tudunk írni, s írunk is mindenhova. Papírra, füzetbe, levegőbe, tenyérre, a másik hátára.

S ami a januári fagyban mindennél fontosabb, büszkén mondhatom, hogy mólt hét óta mindenki tud korcsolyázni az osztályban, már engem is beleértve.

Stenszky Csanád

(Megjelent az iskolai újság 2009 januári számában)