Október utolsó hetében mentünk az osztálykirándulásra, az új osztályfőnökeinkkel. A
kirándulás célja az volt, hogy jobban megismerjük Mistert és Katát, ők pedig minket.

A reggeli találkozáskor még mindenki lelkesen várta a kirándulást, bár az időjárással
kapcsolatban már indulás előtt rosszat sejtettünk. Sajnos tényleg kifogtuk az ősz három
leghidegebb napját.

 

A kirándulás helyszíne a varázslatos Salgóbánya volt, amelynek szépségeit sajnos a zord
időjárás miatt (mínuszfokok, eső és egy kis hóesés) kevésbé tudtuk élvezni.

A vonatról Salgótarján központjában szálltunk le, és onnan busszal döcörögtünk fel a hegyen
a szállásig. A szálláshelyünk egy közös étkezőből és több faházból állt. A faházakba mindenki
lelkesen költözött be. A házban más élőlények már vártak minket: a ház belső oldalán lévő
repedésekből bogarak ismerkedtek a párnákon lévő zegzugokkal.

A kipakolás és a pluszrétegek felöltése után el is indultunk a hegy tetejére megnézni az ott
lévő várat. A nyolc kilométeres túra után finom gulyással vártak minket. Ezután az erdőből
lehurcolt fát felvágtuk, hogy némi melegséget varázsoljunk az egyetlen fűthető épületbe.
Majd elmentünk aludni a faházakba.

A második nap reggelén korán ébresztettek minket azzal, hogy mehetünk reggelizni.
Nehezen, enyhén szólva nyűgösen másztunk ki az ágyainkból. Miután megettük a finom és
omlós virsliket, elindultunk egy másik közeli várat megnézni.

Még ezen a napon várt ránk az utolsó, leghosszabb és egyben a leginkább „füstbe ment”
tervekkel teli túra.

Miután az előre megbeszélt 12 kilométeres úton 21 kilométert megtettünk, szembetaláltuk
magunkat egy, a térképen nem látható elágazással. Az itt álló tábla kiírása szerint Salgóbánya
jobbra 55 kilométerre, de balra csak 35 kilométerre volt. Nagy felzúdulásunkra Mister
nyugodt hangon annyit felelt: „az erdő csalafinta”. Némi tanakodás és tárgyalás után lelkesen
visszafordultunk.

Aztán amikor visszaértünk, a fáradalmak kiheverése után, az ebédlőben nagy beszélgetések
folytak, bár voltak, akik inkább csak filmet néztek.

Az utolsó nap reggelén is nagy hidegre ébredtünk, miután sikerült a jó meleg ágyakat
elhagynunk, mindenki bepakolt, és elindultunk hazafelé.

A viszontagságok ellenére, vagy éppen azért, szerintem tényleg jobban megismertük egymást,
sőt nem csak azokat a tulajdonságainkat, amiket egyébként mutatni szerettünk volna. De
sebaj! „Bajban ismerszik meg a barát!”