Rejtő Jenő (P. Howard) egyik legismertebb művét, a paradox módon az irodalmi világörökség részévé vált ponyvaregényt, a Piszkos Fred, a Kapitányt színre vinni sokszor és sokan megkísérelték már. Legutóbb iskolánk idei 8. osztálya próbálkozott meg evvel – nem kis sikerrel!

Péntek reggel, illetve péntek, szombat és vasárnap délután, azaz összesen négy alkalommal léptek színpadra a leendő felsősök, hogy a Honolulu Star előkelő és kissé álomkórgyanús úri közönségétől az alvilág minden tekintetben gyanús alakjaiig különböző karaktereket formáljanak meg. Aki olvasta a könyvet, az számíthatott az alvó pincérre, a zsarnok potyautasra vagy az újdonsült csavargóra, aki inkább meghal, semmint hogy feleségül vegye az alvilág legelőkelőbb lázadóját. Ellenben, aki valamilyen, csak általa ismert oknál fogva ezt még nem tette, az most tökéletes kivonatot kaphatott belőle. Bármelyik oldalon is álltak, egy biztos: a nézők java az előadások alatt jól érezhette magát.

A legnehezebb akadályt minden bizonnyal az jelentette a darab létrehozásakor, hogy bár a mű maga igazán remek, párbeszédes formába átírni közel képtelenség, mert sok elbeszélő rész van benne, melyeket azonban kihagyni sem lehet, mert a történet szempontjából igen jelentősek. Ezt egy „elbeszélő-vokál” segítségével oldották meg: az időről időre színre libbenő trió (Garland Matilda, Laczkó Dorka, Lipták Zsófia) zenével kísért elbeszélése komoly oldalakat segített ugrani, miközben a történetből sem sok veszett el. A dalszövegek (ha jól tudom, Márta Dóra szerzeményei) szépen illettek a rejtői szövegkörnyezetbe, megragadták a lényeget.

Rejtő humorát sem veszélyeztette az enyészet: a szó szerint halálosan komoly párbeszédek mellett néhány olyan is előfordult, amelyben minden második mondaton csak nevetni lehetett. Így például az a jelenet, melyben a frissen házasodott, inkognitóban lévő herceg (Flór Máté / Szalai-Szabó Fábián) kétségbeesve tudakolja feltételezett jótevőjétől, Buzgó Mócsingtól (avagy az igazi Trebitstől, Feig Emma), hogy miként történhetett mindez, de minden kérdésére oda nem illő választ kap, mivel Mócsing minden szavát félreérti. Vagy Fülig Jimmy (Puskás Dávid / Pintér Marcell) kalandjai a királyi udvarban, ahol elrendeli a mezítláb való államtanácskozást, szerencsésen felismeri a királynét, és elismeri, hogy „trónvitorlás esete forog fenn”, de azért „pikkelyezni semmiképp nem akar, amíg nincs személyesen itt”. Pozitívum, hogy a lázadó Bob Warinst, aki a herceg életére tör, Jimmy szívesen fejbe vágná, noha szerinte nem Warins a szigetország legveszedelmesebb bűnözője (még ha meg is tudott szökni a batáviai fegyházból, pedig az, az újdonsült herceg tapasztalatai szerint „igen szigorú tartózkodási hely”).

 Egyszóval: a kocsmai vendégsereget gyanúsan jól alakító osztály igazán kitett magáért: színdarabjuk tökéletes kedvcsináló, vagy éppen levezető az eredeti regényhez. Természetesen, ha mind a négy előadást figyelmesen végignéztük (remélem, nem vagyok evvel egyedül), akkor utólag találhatunk itt-ott hibát, hiányosságot – de hát ezek minden nyolcadikos darab szerves részét képezik, nem is beszélve arról, hogy némelyik kisebb szövegtévesztést fantasztikus reflexekkel, nemegyszer jó humorral elfedve sikerült kijavítani. És végül, de távolról sem utolsósorban, nem mehetünk el Varga‑Szemes László és Márta Dóra rendezése, valamint a Flór család zenei támogatása mellett sem. Mind a négy tanár és még mások is komoly munkát fektettek ebbe a darabba. Kétségtelen, hogy megérte az erőfeszítés, mert bár Rejtő művei látszólag biztos sikert ígérnek, éppen ezért lehet nehéz megküzdeni velük.