1028 Budapest Kossuth L. u. 15-17. | Titkárság: 275-7935 | Tanári: 397-4468 |Gazdasági iroda: 275-7938

 A hetedik osztály szokatlan utazása

Novemberben még azt hittük, ez a tanév szokásos hetedikes év lesz: megjelenik a kémia, tanulunk a fölfedezésekről, egyenleteket oldunk meg, és élvezzük a reneszánsz hangulatát. Aztán egy váratlan hír mindent átalakított.

Ekkor derült ki, hogy meghívást kaptunk arra az Euritmia Fórumra, ahol évek óta találkoznak fiatalok a világ minden tájáról, hogy megmutassák egymásnak, min dolgoztak az elmúlt évben az euritmia-foglalkozásokon. Iskolánkból már korábban is volt ott egy csoport, az akkori sikeres fellépés miatt került sor erre a meghívásra. Nagyon jó lehetőséget láttunk a hazai munkák külföldi bemutatására, és az is szemünk előtt lebegett, hogy egy ilyen darab az itthoni iskolákban is szívesen látott lesz. Yvonne-nal úgy döntöttünk, belevágunk. Tudtuk, hogy rengeteg munka lesz vele, de szakmailag és szociálisan is olyan sokat lehet épülni az ilyen munka során, hogy mindenképpen meg kell próbálni.

A munka januárban indult el. Az előkészületek során beszélgettünk Kárpáti Péterrel, akinek számos nagyszerű ötlete volt a témát illetően, olyan motívumokat álmodtunk meg, melyek kapcsolódhatnak a hetedik évhez: felfedezés, konfliktusok, bizonytalanság, búcsúzás, szépség, harmónia. Eleinte konkrét történetet akartunk elbeszélni dramatikus részletekkel, zenei betétekkel, szigetre találással, vízi sárkánnyal. A produkció napról napra átalakult, állandó rugalmasságot követelve a résztvevőktől. A bemutató vázát az ENSZ-nek köszönhetjük, amelynek egyik munkatársa (Balassa Bálint) fölhívta a figyelmemet Baudelaire Utazás című költeményére. Ebben a versben olyan módon jelenik meg az utazás motívuma, amelynek köszönhetően alkalmas volt gondolataink, szándékaink színpadra állítására. Bár a gyakorló órákon dolgoztunk az utazás esetleges helyszíneinek kitalálásán, írtam ehhez párbeszédeket, de végül mindezt sutba dobtuk, és csak a vers egyes versszakaival és zenedarabokkal dolgoztuk ki a végső változatot. A zenedarabok kiválasztásában nagy szerepet játszott állandó zongorakísérőnk, a végtelen türelmű Felkúti Károly. A próbák során sok hangfelvétel, fénykép és film készült, ez utóbbiakat rendre visszanéztük, a hangfelvételek segítségével pedig olyankor is tudtunk próbálni, amikor Karcsi nem volt az iskolában. A koreográfia megalkotója és állandó újraálmodója természetesen Yvonne volt, én pedig élvezettel néztem a színpadra állítás minden új fejleményét. A hetedikesek olyan dolgokat gyakorolhattak hallatlan intenzitással, amilyeneket padban ülve nem lehet. Mit is jelent a másikra való tevőleges odafigyelés, mikor minden azon múlik, mennyire vagyunk egymásra hangolódva? Milyen az, amikor a kulisszák előtt könnyebb jól szerepelni, mint a kulisszák mögött csöndben maradni? Milyen az, mikor egészen más oldalról látják egymást az osztály tagjai? Mikor kiderül, hogy itt más erők működnek, mint a padban…

Yvonne hallatlan kreativitással dolgozta át mind a versrészleteket, mind a zenedarabokat, képes volt az időnként teljesen új helyzetekre gyorsan reagálni, lenyűgöző volt látni azt a könnyedséget, ahogyan a legnehezebb formákat is meg tudta valósítani a hetedikesekkel, azt a határozott igényességet, amivel a bemutatót előkészítette, a programot végigvitte. Az egész előadás szakmai minőségét ő határozta meg, és örülök, hogy ezt a munkát végigkövethettem.

A megvalósítás egyik oldala, a program maga már kezdett körvonalazódni, de ahhoz, hogy az egész turné megvalósulhasson, rengeteg segítségre volt szükségünk. Az osztályban tanító tanárok kivétel nélkül rugalmasan kezelték a próbák miatt kialakuló új és állandóan változó csoportbeosztásokat, a faragásórák jó részét megkaptuk próbaidőnek. (Technikai okok miatt évek óta csak heti egy euritmia-órája van az osztálynak, ami lehetetlenné tette volna a felkészülést.) A fiúk az előkészületek során réz rudakat munkáltak meg, ennek módját Koller Ferenc dolgozta ki nekünk, és megfelelő szerszámokat is adott. A ruhákat Marikovszky Andrea tervezte, és a rengeteg anyuka részvételével megvalósuló varrási munkálatokat is ő koordinálta. A jelentkezéshez szükséges anyagokat Fürjes Gabi fordította le nekünk német nyelvre, a csoportképet Schild Tamás készítette. A csoport utazási biztosítását Kadleczovits Éva szervezte, az euróváltásban Lőrincz László adott nagy segítséget. Ezek közben igyekeztünk olyan pénzügyi alapot is megteremteni, amely lehetővé tette a rászoruló családoknak is az utazási költségek előteremtését. Az ezzel kapcsolatos ötletek gyártásában Letkám Tünde tűnt ki. A diákok havat lapátoltak, a szülők ebédeltettek a solymári esti képzés táborában, kaptunk nagy összegű magánadományt, nyertünk a bazári alapból is pályázati pénzt (köszönet a szervezőknek!), és (Az egyenes ember – avagy ne légy állat címmel) szerveztem egy jótékonysági célú anatómia előadást is az iskola aulájába, amely szintén komoly bevétellel szolgált.

A witteni út technikai szervezése során világossá vált, hogy szerencsés lenne odafelé menet valahol megállni egy éjszakára. (Witten nagyon messze van.) A sors úgy hozta, hogy egy régi ismerősöm néhány éve átkerült a stuttgarti Waldorf-iskolába, ott tanít biológiát, földrajzot, kémiát, így őt kerestem meg az éjszakai szállás ügyében. Nem kis meglepetésemre nem az épületben történő alvást szervezte meg, hanem azt, hogy az ottani 7. b osztály diákjainál aludjunk, családoknál. Ez a hír új megvilágításba helyezte a túléléshez szükséges német szavak (essen, trinken, Brot, Wasser usw.), mondatok megtanulását az osztályban. Az is kiderült, hogy a helybéliek is nagyon szeretnék megnézni a darabunkat, így ott is lesz egy előadásunk, mielőtt Wittenbe érkeznénk.

A cikk megírása napján már mögöttünk van az előrehozott bemutató, amelyet az Óbudai Waldorf Iskolában tartottunk zsebkendőnyi területen, idegenek előtt, sikeresen. Előttünk van még az iskolai előadások sora, egy kispesti fellépés, Stuttgart, és június 3-án Witten, nagyszínpad.

Novemberben még azt hittük, ez a tanév szokásos hetedikes év lesz, mostanra kiderült, hogy rendkívüli évet zár a hetedik osztály. Egy utazást álomszerű képekben elmesélve.


Kökéndy Ákos

osztálytanító

 

Az utazásról készült, fényképekkel és videókkal tarkított blog itt olvasható.

Keresés

naptár

További olvasnivaló