1028 Budapest Kossuth L. u. 15-17. | Titkárság: 275-7935 | Tanári: 397-4468 |Gazdasági iroda: 275-7938

Kovács Tamás beszélget Galsai Zsolt leendő osztálytanítóval

Nagy busafejű, vidám fickó nyitott be péntekenként a tanáriba. Bennfentes közvetlenséggel elegyedett szóba a tanárokkal. Az iskolai zenekar próbájára érkezett. Ő játszotta a brácsa szólamot. Minden és pozitív értelemben hangadója a társaságnak. A tablóképen – a tornaterem bejáratától balra – még dús, göndör fürtök keretezik mosolygós arcát. Galsai Zsolt február 28-án hétfőn mutatkozott be a szeptemberben induló első osztály tanítójaként. Erre a különleges alkalomra érkezett haza – tanévkezdet óta a zenekarból is nagyon hiányzik.

KT: Először is a szép, új feladatodhoz/vállalásodhoz szeretnék gratulálni. Hol és mivel foglalkozol tulajdonképpen?

GZS: Most Ringwoodban vagyok, olyan Waldorf-iskolában dolgozom, ahol szellemi fogyatékos gyerekek tanulnak. Én a hetedik osztályban vagyok tanárasszisztens, ami azt jelenti, hogy reggeltől négyig bent vagyok az iskolában, és a gyerekekkel dolgozom. Ugyanúgy vannak óráik, mint nálunk otthon az iskolában, van főoktatás, euritmia, kézimunka stb. Segítek nekik meg a tanároknak. Ebben az iskolában bent laknak a diákok. Reggel ébresztés, mosdatás reggeliztetés, öltöztetés. A tanórákon kívül a mindennapi tevékenységeikben is segítem őket. Ezt csinálom most, és tapasztalatokat gyűjtök.

KT: Hogy vezetett ide az utad?

GZS: A Waldorf-tanárképzésre jártam. Már majdnem végeztem, befejeztem a harmadévet, amikor elmentem az akkori nyolcadik (a mostani tizedik) osztállyal Németországba osztálykirándulásra. Odafelé beszélgettünk az osztálytanítójukkal, aki Gácsi (Kulcsár Gábor) volt…

KT: Mellesleg a te osztálytanítód is ő volt korábban…

GZS: Így van, az én osztálytanítóm is ő volt, és arról beszélgettünk, mikor kezdenék osztályt, hogy lesz ez énvelem. Én is kérdeztem, mit fog csinálni a szabad éve után – most szeptembertől –, akar-e új osztályt indítani, tehát én biztos nem fogok osztályt indítani.

KT: Nem akartál ringbe szállni vele…

GZS: Nem akartam, meg gondoltam, túl korai is lenne. És akkor hirtelen azt mondtam: én meg akkor elmegyek Angliába egy évre, ez milyen jó lesz. Soha korábban nem akartam menni, mert kicsit tartottam tőle, de ebben a helyzetben mondtam, na jó, akkor most megyek. És egy idő után jött, hogy akkor egy camphill. Mondták, kérdezzem meg Kocsis Andrást, mert ő intézi ezeket a dolgokat az iskolában. Februárban leültünk Andrással beszélgetni. András kérdezte, hogy tulajdonképpen mit akarok. Mondtam, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni, mert ez jobb nekem tapasztalat szempontjából, és akkor mondta az András, hogy Ringwood. És akkor mondtam, hogy jó. Legyen Ringwood, én nem tudom. A diákok, akik voltak már ott szociális gyakorlaton, mondták, hogy az zseniális lesz. Akkor mondtam, legyen ez. Tulajdonképpen így, Andráson keresztül kerültem oda, aki hat évig itt dolgozott cooworkerként, mint én most.

KT: Miért pont Anglia?

GZS: Németül elfelejtettem. Angolul tovább tanultam az iskola után, egyébként is különleges kapcsolaton volt Angliával. Bár korábban soha nem jártam ott, mégis vonzott.

KT: Most Ringwoodban vagy, jól érzed magad, közben beadtad a pályázatot az osztálytanítói állásra a pesthidegkúti iskolába.

GZS: Nem közben, ezt már korábban eldöntöttem, hogy mindenképpen jelentkezni fogok.

KT: Még mielőtt kimentél?

GZS: Igen, mert ismerem magam, és tudtam, ha itt maradok több mint egy évig, akkor már soha többet nem megyek haza, és mindenképpen haza akarok menni, és tanítani szeretnék. Meg bármennyire is meg lehet tanulni angolul, de anyanyelven tanítani nem ugyanaz, mint idegen nyelven.

KT: Miért akarsz mindenképpen hazajönni?

GZS: Nekem az utolsó négy és fél évem lelkiekben is arról szólt, hogy tanítani fogok, ezt szeretném csinálni. Meg az iskola is nyilvánvaló. Tizenhárom évig ide jártam, és van kapcsolatom az iskolával, amely elég szoros, az iskola hangulata, amely nagyon közel áll hozzám, ez vonz engem haza, hogy menjek Hidegkútra.

KT: Nagyon egyenes ez az út. Waldorf-óvodába jártál?

GZS: Nem.

KT: Tizenhárom évig a Pesthidegkúti Waldorf Iskolába jártál, majd rögtön jelentkeztél a tanárképzésre.

GZS: Előtte elmentem egyetemre. Az volt a tervem, hogy egyetemet végzek, tanultam is politológiát, ezt fogom befejezni most júliusban. Azt terveztem, hogy tanulok kicsit, dolgozom, és utána elmegyek a tanárképzésre. Aztán az egyetem kezdete után két évvel beszéltem BB-vel (Balassa Bálinttal). Mondta, hogy osztályt indítanak Pohl Balázzsal Solymáron, a tanárképzésen, és nekem mindenképpen mennem kell. És akkor mondtam, hogy jó, megyek.

KT: Tehát a politológiát és a tanárképzést is párhuzamosan, nappalin végezted.

GZS: Így van, és ez azért volt nehéz, mert a tanárképzésen jelenlét volt, az egyetemen meg vizsgaidőszak. Többnyire a tanárképzésen kellett lennem, a hét egy napján pedig elmentem az egyetemre. És ez így pont jól működött, csak vizsgaidőszakban kicsit nehezebb volt. Visszanézve egyenes volt ez az út, de közben nem volt ennyire egyenes.

KT: De miután jelentkeztél a tanárképzésre, nem volt kétséges, hogy Waldorf-tanár és osztálytanító szeretnél lenni, méghozzá Magyarországon, nem is akárhol, hanem Hidegkúton.

GZS: Nem, ez így nem igaz. Persze mindig ott volt Hidegkút mint lehetséges pont, de azért nem volt egyértelmű, hogy ide fogok jönni, mert itt tanultam, és ez nem egyszerűsíti a dolgot.

KT: A diákból kolléga, tanár. Ez valóban más viszony.

GZS: Miután érettségiztem (hat és fél éve), ez sokat változott. Egyrészt én visszajártam a zenekarba, ami azt jelentette, hogy hetente találkoztam sok tanárral, és emiatt is megváltozott ez a viszony. Ráadásul Yvonnál hospitáltam, tavaly ott vizsgatanítottam. Tehát a kép változott rólam is, meg bennem is a tanárokról, de azért ez még mindig lehet nehéz, és nem csak az én szemszögemből. Érzem ugyan, hogy bennem változott a kép a tanárokról, de hogy bennük mikor változik meg a rólam alkotott kép, az jó kérdés. Mikor fognak kollégaként, nem pedig diákként tekinteni rám.

KT: Tartasz ettől?

GZS: Egyre kevésbé. Inkább attól tartok, hogy nem kezdő tanárként fognak rám tekinteni – a volt Waldorf-diák irányában nagyobb lesz az elvárás.

KT: Miért akarsz tanítani?

GZS: Van érzékem a gyerekekhez, és jól érzem magam köztük. Jó tér az aula. Amikor a kicsik ott nyüzsögnek, és a nagyok mennek át közöttük, látszik, kinek milyen kapcsolata van velük. Én szerettem köztük lenni az udvaron, az aulában, a kirándulásokon. Tizenkettedikes koromban segítőként, kísérőként mentem kisebb osztályokkal kirándulni. Ezek jó élmények voltak.

KT: Köszönöm, hogy mindezt elmondtad. Sok sikert kívánok az osztálytanítói munkádhoz.



Keresés

naptár

További olvasnivaló