1028 Budapest Kossuth L. u. 15-17. | Titkárság: 275-7935 | Tanári: 397-4468 |Gazdasági iroda: 275-7938

Azt mondják, hogy amikor gyerek születik, akkor csillag is születik...

Karácsony tulajdonképpen 12 nap és 13 "szent este" ünnepe. Szenteste az első szent este, és január 5-e karácsony 12. napja.

Ezeknek a napoknak és éjszakáknak a különlegességét sokan fölismerték, és a belső munka, az elmélyülés idejeként értékelték őket. Shakespeare így ír erről a Hamlet első felvonásának első jelenetében:

"...Mondják, valahányszor az idő közelg,
Melyben Urunk születését innepeljük,
Egész éjjel zeng e hajnal-madár;
S hogy akkor egy se mér mozdulni szellem;
Az éj ártalmatlan; planéta nem ver,
Tündér nem ígéz, nem bűvöl boszorkány,
Oly üdvös, oly szentelt azon idő..."

(Fordította Arany János)

E sorokban is érződik, hogy ez a szűk két hét afféle "külön időként" kínálkozik föl számunkra, amelynek semmi köze sincs az évszakok folyamához. Ez amolyan "év az évben", gondolták a régi időkben a vidéken élő földművesek, és Anonymus egyik próféciája szerint jártak el, amely így szól: "Aki karácsony 12 napján át 12 különböző házban 12 pitét megeszik, annak 12 boldog hónapja lesz a jövő évben."

Amint eljön a karácsony esti ünnep, a szenteste, elkezdődik az ünneplés.

A pásztorok félelemmel vegyes tisztelettel figyelték, hallgatták Őt, a bölcsek csodálkozva közeledtek Felé, Mária pedig áhítattal ölelte magához. Mindebben megnyilvánulnak az évszak ajándékai: meghallgatni, csodálkozni, elégedettnek lenni, és 12 nap adatik arra, hogy befogadjuk és megbecsüljük a Megváltó születését.

Amikor az ősgazdák a következő év időjárását kutatva karácsony 12 napját követték, a hetedik napon (december 31-én) elérkeztek a hetedik hónaphoz, a júliushoz. Az asztrológiai hagyomány szerint ezt a hónapot a Rák csillagkép uralja, amelynek jele két spirálból áll. Az egyik spirál befelé haladva begyűjt, míg a másik kifelé áramlik, közöttük pedig tér van. Őseink mindig is nagy jelentőséget tulajdonítottak a régi év vége és az új év eleje közötti térnek. A "másik világgal" ellentétben Földi világunkban az idő uralkodik. A hiedelem szerint az idő folyásának akár rövid ideig tartó felfüggesztése is határokat szüntethet meg, ezáltal pedig olyan "rés" keletkezik, amelyen keresztül nemkívánatos lények furakodhatnak be a másvilágról. Ezért volt fontos ekkor az emberi jelenlétnek a megszokottnál erőteljesebb, pl. harangszóval történő megnyilvánítása. Ennek napjainkban megjelenő változata a szilveszteri jó hangulat, kiabálás, éljenzés, tűzijáték.

A rómaiaknál minden kapu, valamennyi ki- és bejárat Janus isten védelme alatt állt, és ez alól az új év kapuja sem volt kivétel. Innen ered a január elnevezés. Janus kétarcú isten volt, az egyik arca előre nézett, a másik hátra. Az életben adódnak olyan helyzetek, amikor szükség van arra, hogy két ellentétet "öleljünk magunkhoz", mielőtt az egyiket igazából értékelni tudnánk.

Hogyan tudjuk teljesen élni az életet, ha nem ismerjük a halált?

Hogy tudunk fölfigyelni a fény világosságára, ha nem ismerjük az árnyék mélységét?

December végén, az év fordulópontján törekedhetünk arra, hogy kibékülve nézzünk vissza a múltba, majd reménységben és új elhatározással éljünk a jövőben.

Vízkereszt az egyik legrégibb ünnep, régebbi a karácsonynál. Görög neve epiphaneia, amely szó szerint azt jelenti: megjelenés, fenn ragyogás, átragyogás. Mitológiai jelentése: az isteni lény személyes megjelenése az emberek között. A korai keresztény gondolkodásban a szó jelentése összefüggött az evangéliumban szereplő fontos eseménnyel, amikor Keresztelő Szent János a Jordán folyónál megkeresztelte Jézust (Márk 1:10,11).

Alexandriában a baziliták január 6-ra tették a keresztelés ünnepét, amelyet később az egyház is átvett. Valószínűleg a Nílus folyóban kereszteltek. Epiphaniusnak, Salamus (Ciprusi városállam) püspökének 360 körül született írása szerint a szentelt víz annyira értékes volt, hogy más országok is igényt tartottak rá, ezért "exportálni" kellett. Sok esetben nem is a szentsége miatt, hanem azért, mert a hiedelem szerint jó tartósítószer volt. Például 3-4 évig jó minőségben eltartotta a bort. Érdekes ugyanakkor, hogy vízkeresztkor sok egyházban megemlékeznek a Galileában borrá változtatott víz kánai csodájáról mint olyan eseményről, amikor Krisztus először nyilatkoztatta ki isteni dicsőségét.

A régi egyházak sokat vitáztak arról, hogy pontosan mikor is volt Jézus születése. Vajon a betlehemi fizikai megjelenés volt az igazi, vagy az isteni megnyilatkozás a Jordán vizénél?

Tertullian, a 2-3. század fordulóján élt szerző a hal képét, a korai keresztények jelképét használta, amikor így érvelt: "Mi, kis halak, követve a nagy halat, Jézus Krisztust, a vízben születtünk..." Sokan szerették volna a két születést egyszerre ünnepelni, de az akkori (4. századi) jeruzsálemi püspök nem helyeselte ezt a szándékot. Azzal a panasszal fordult Rómához, hogy a hívők Betlehemben, egy barlangban akarják megünnepelni a születést, majd sok-sok mérföldet meg akarnak tenni a Jordánhoz, ahol istentiszteletet akarnak tartani, s mindennek az lesz a végeredménye, hogy egyik ünnepet sem celebrálják tisztességesen. Ezek a nehézségek Kr.u. 380-ban megoldódtak, amikor a vízkereszt kizárólag Krisztus születésének megemlékezésévé vált, és kiszorította a keresztelés motívumát. Nem sokkal ezután a nyugati egyházak december 25-ére tették karácsonyt, az 5. században pedig a római keresztény liturgikus évben január 6-án közös ünnep lett vízkeresztből és a bölcsek látogatásának eseményéből (amikor Jézus először nyilvánította ki magát nem zsidók előtt).

Amikor a karácsonyt december 25-én, a téli napforduló idején kezdték ünnepelni, akkor a római egyházat megvádolták a Nap imádásával. A Julianus-naptár és a kereszténység előtti egyiptomi kalendárium szerint vízkereszt is a január 6-i téli napforduló idejére esett. Más pogány ünnepek mellett például Osiris "újjászületése a vízből" is ehhez a dátumhoz kötődik.

Vízkereszt számos keleti egyháznál a mai időkben is megjelenik a keresztség és az isteni születés ünnepeként. A nyugati egyházban a hagyományok szerint a Háromkirályok napján, vagyis a 12. napon szedik le a karácsonyi díszeket. Ilyenkor helyénvaló lehet a karácsonyi történet olvasása Máté evangéliumának kezdetétől. Az evangéliumi történetből megtudjuk, hogy a három bölcset csillag vezette, de arra nincs utalás a szövegben, hogy ők királyok voltak, sőt még arra sem, hogy hárman lettek volna. (A mágusok perzsiai zoroasztrista papok voltak.) Egy ismeretlen eredetű, de erőteljes hagyomány változtatta a bölcseket három (fiatal, középkorú és öreg) királlyá, és gyakran három különböző (afrikai, kaukázusi, ázsiai) típusként emlegették őket. Nevet is kaptak: Gáspár, Menyhért, Boldizsár. Később az utazók védőszentjei lettek. A bölcsek aranyat, tömjént és mirhát vittek ajándékba. Ezek szimbolikus ajándékok voltak, a Kisded isteni szuverenitását és bölcsességét, az Ő magasztos papi küldetését a világban és a test halála fölötti uralmát vélték általuk elismerni. Ezek voltak azok az ajándékok, amelyeket Jézus magával hozott nekünk a földi létbe. Az arany Krisztus Urunk királyi voltának a szimbóluma. Gáspár királyként megajándékozta vele a Királyok Királyát. Menyhért a tömjént adta. Eleink úgy hitték, hogy a drága illat összeköti az embert Istennel. A tömjénezést a főpap végezhette. E tisztség neve latinul pontifex, amelynek magyar jelentése: hídverő. Ez tehát Jézusra mint az Isten és ember között hidat verő főpapra utal. A mirha egy észak-afrikai fa gyantája, Egyiptomban a holtak balzsamozására használták. Ajándékként azt jelképezi, hogy a halál nem uralkodhat el Jézuson, ez tehát előre vetíti a Kis Jézus későbbi sorsát. Mindezeket a minőségeket a tudós doktorok is fölismerték a templomban, amikor a tizenkét éves Jézus hallgatta és kérdezgette őket (Lukács 2:46,47). Fölismerte Keresztelő Szent János a Jordán folyónál és Mária Magdaléna húsvét reggelén a kertben. Ezen találkozások alkalmával Jézus igaz lénye ragyogott, "megfogyatkozva" ezáltal földi személyiségét.

A mennyei fény, amely hajdan csak a bölcseknek világított, most az egész világnak világít. Ahogy Novalis mondja a Lelki énekekben: "Ő a csillag és ő a nap, kút, melyből öröklét fakad". (12/9, fordította Rónay György.) A csillag, amelyet a bölcsek követtek, nem a mennyei messzeségbe, hanem egy házhoz, földi lakóhelyhez vezetett, és útjuk elkerülhetetlen része volt a találkozás Heródessel. Magas törekvésünk, vágyakozásunk helyét keresve talán mi is csillagot követünk. Ez a törekvés mindig a földön valósul meg, szilárdan beágyazva mindennapi életünkbe, földi feladatainkba és felelősségünkbe. Útközben láthatatlan nehézségekkel találkozunk, csalódunk, vagy éppen veszélybe kerülünk, ami arra kényszerít bennünket, hogy irányt változtassunk. De mindezek fölött, sikeren és bukáson, jón és rosszon túl csillag ragyog, és sugarainak tiszta fénye vezet bennünket előre. És tovább előre.

Jókai Anna azt üzeni a Bölcsek és pásztorok c. elbeszélésében, hogy "a pásztorlelkületű bölcseké lesz a jövendő"!

Kocsis András

(Megjelent az iskolai újság 2010 januári számában)

Keresés

naptár

További olvasnivaló