1028 Budapest Kossuth L. u. 15-17. | Titkárság: 275-7935 | Tanári: 397-4468 |Gazdasági iroda: 275-7938

Bécsi tanárom, Tobias Richter gyakran idézte fel Pablo Casals (1876–1973), katalán csellista, karmester és zeneszerző élettörténetének azt a rendszeresen visszatérő epizódját, amikor a világhírű művész reggelente a hangszerén újra és újra az „E” hangot kereste. A Waldorf-pedagógia és a Waldorf-iskola esszenciáját nekünk is folyamatosan keresnünk, újraértelmeznünk, újrafogalmaznunk kell.

A Waldorf-iskola lényege nyilván nem merül ki pusztán a módszertani sajátosságaiban, hiszen az iskolára gondolva nem feledkezhetünk meg arról a szociális közegről, amely lehetővé teszi a gyerekek, a szülők és a tanárok közti bizalomteljes együttműködést. A Waldorf-pedagógia lényegét érinti a tanárok felkészülésének forrása is, az antropozófia antropológiája, élő emberismerete. Rudolf Steiner a Waldorf-iskola alapításával ösztönzőleg kívánt hatni a pedagógusokra, hogy fejlesszék megfigyelőképességüket és érdeklődésüket az ember és a világ iránt, így a steineri emberkép nem merev, statikus kép asszociációját jelenti, hanem a gyerekek iránti valódi érdeklődést és állandó törekvést a testi-fizikai és a lelki-szellemi lényük megismerésére.

A pedagógiai praxis így egyben kutatómunka is, ahol a kutatást és a gyakorlatot végző személy azonos. A modern kutatásmódszertan terminológiája szerinti akció-kutatás („action research”) vagy alkalmazott kutatás („Praxisforschung”) célja elsősorban nem az új ismeretek előállítása, hanem a pedagógiai munka minőségének folyamatos jobbítása. A 24. tanévet kezdjük szeptemberben, és készülünk a negyedszázados jubileumra.

A fenti gondolatok az iskolát tekintve ambivalens érzéseket keltenek bennem: egyrészt – első osztályos osztálytanítóként – bizakodó vagyok, hogy az évek alatt (tanári és szülői részről egyaránt) összegyűlt tudás és tapasztalat révén az iskola betölti hivatását: a gyerekek és fiatal emberek korszerű nevelését; másrészt – intézményvezetői nézőpontból – az iskolán és a közoktatáson belüli aktuális történések (tanárok távozása, bizonytalan törvényi változások, egyre szűkülő gazdasági lehetőségek) komoly kérdéseket vetnek fel, amelyekkel a tanári és az iskolaközösségen belül konfrontálódnunk és érdemi módon foglalkoznunk kell.

Nagy szimpátiával olvastam a Das Goetheanum folyóiratban (Nr. 25. 23. Juni 2012) Louise de Forest írását. A Waldorf-óvodák nemzetközi szövetségének elnökségi tagja a nevelők folyamatosan megújulni tudó munkájában látja a Waldorf-pedagógia legnagyobb kihívását és feladatát. Louise de Forest a Waldorf-pedagógia megvalósulásának három olyan akadályáról (az ő megfogalmazásában ellenségéről) beszél, amelyek a személyes benyomásai alapján érzékelhető problémák a Waldorf-mozgalmon belül. Így ezeket nekünk is érdemes figyelembe vennünk:

  1. A tanárok berögzült szokások alapján történő tanítása. A pedagógusoknak meg kell őrizniük kreativitásukat és kezdeményezőkészségüket, hogy művészi módon tudjanak alkotómunkát végezni.
  2. A félreértelmezett szeretet. Az iskolák gyakran igyekeznek rosszul értelmezett szeretetteljes közeget teremteni a teljes iskolaközösségen belül. Közben ennek a törekvésnek áldozatul esik a valódi pedagógiai feladatuk.
  3. A frázisok és az üres válaszok. A világ iránti érdeklődés segít a jelenségek valódi magyarázatainak megtalálásában. Úgy kell beszélnünk és válaszokat adnunk, hogy mindenki megértsen minket. 

Újra és újra vissza kell nyúlnunk az alapokhoz, és a kor követelményeihez igazítva újra kell értelmeznünk azokat. A Köznevelési törvény többek között azt a kötelezettséget rótta a Waldorf-iskolákra, hogy a Nemzeti Alaptantervnek megfelelően átdolgozzuk a kerettantervünket. A munka során a realitások figyelembevételével tartjuk szem előtt a Caroline von Hydebrandt (1925) által összeállított első Waldorf-tantervben megfogalmazott útmutatást: „Az ideális tanterv magán viseli a fejlődő emberi természet különböző életkori szakaszokban változó képét, de mint minden ideál, szemben áll az élet teljes valóságával, és ahhoz kell igazodnia. Ehhez a valósághoz sok minden tartozik: az osztály előtt álló tanár személyisége, maga az osztály, minden egyes tanuló saját teljes világával, hozzátartozik a világtörténelmi idő és a földnek azon a helyén érvényes iskolai törvények és hatóságok, ahol a tantervet megvalósítani akaró iskola áll. Mindezek módosíthatják az ideális tantervet, változtatást és egyeztetést követelhetnek. Azt a nevelési feladatot, amely elé a növekedő ember lénye állít minket, csak akkor tudjuk megoldani, ha a tanterv önmagában alakítható és képszerű.”

Az elkövetkező évben és években elkerülhetetlen, hogy a korábbi tapasztalat és bölcsesség felhasználásával a mai társadalmi és gazdasági viszonyok között újragondoljuk a Waldorf-iskola feladatát, nevelési elveit és működési sajátosságait.
Feladatunk és célkitűzésünk, hogy a Waldorf-pedagógiában rejlő potenciál az iskolai gyakorlatban kétségek nélkül megvalósuljon. Ehhez tudatos pedagógiai munkára és együttműködési készségre van szükség.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindannyiunk számára élményeket és tudást adó tanévet.

Keresés

naptár

További olvasnivaló