1028 Budapest Kossuth L. u. 15-17. | Titkárság: 275-7935 | Tanári: 397-4468 |Gazdasági iroda: 275-7938

Már nagyon várom a tavaszt, a legszívesebben látott évszakomat. Nehezen tudom lerázni a tél hosszan tartó hidegét. Keresném az új hajtásomat, duzzadó rügyekkel, de még nem találom, nem szívesen bújik ki a hideg levegőre. A talaj még fagyott, még pihen...

Amióta (jó régen) ráeszméltem, hogy a természet már nem hordoz úgy, mint gyerekkoromban ilyenkor februárban, mindig van bennem egy űr, és új hajtásomat keresve fölteszem magamnak a magányos kérdést: Megtalálom-e a magam útját ahhoz a forráshoz, amelyből a reménység és a belső bizalom fakad? Készen állok-e a halotti télből az új életbe vezető úton elindulni?

Ebben az időszakban a számomra két legfontosabb stáció már elmúlt, mégis megemlítem őket: február 2-a gyertyaszentelő ünnepe, és az ezt megelőző nap, február elseje Szent Bride (magyarul Szent Brigitta) kelta eredetű ünnepe.

A kelta hagyomány szerint Szent Bride volt a bába, aki a Kisded megszületésekor segített, és a pótmamája is volt, amikor Mária megpihent. Egy történet pedig arról szól, hogy amikor Mária meg akarta mutatni a kis Jézust az összegyűlt embereknek, gyertyákkal teli koronával a fején megjelent Szent Bride, hogy fölkeltse a figyelmüket.

Február 2-án van gyertyaszentelő Boldogasszony napja. Ezen a napon, negyven nappal karácsony után mutatták be a Szent Gyermeket a Templomban, ahol az idős Anna és Simon hódolt előtte, kijelentve, hogy Ő a "fény".

"Élt egy ember Jeruzsálemben, akinek Simeon volt a neve. Igaz és kegyes ember volt, várta Izráel vigasztalását, és a Szentlélek volt rajta. Azt a kijelentést kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát. A Lélek indítására elment a templomba, és amikor a gyermek Jézust bevitték szülei, hogy eleget tegyenek a törvény előírásainak, akkor karjába vette, áldotta az Istent, és ezt mondta: 'Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel, mert meglátták szemeim üdvösségedet, amelyet elkészítettél minden nép szeme láttára, hogy megjelenjék világosságul a pogányoknak, és dicsőségül népednek, Izráelnek.' Apja és anyja csodálkoztak a róla mondottakon, pedig megáldotta őket, és ezt mondta anyjának, Máriának: 'Íme, ő sokak elesésére és felemelésére rendeltetett Izráelben, és jelül, amelynek ellene mondanak - a te lelkedet is éles kard járja majd át -, hogy nyilvánvalóvá legyen sok szív gondolata.' Volt ott egy prófétanő is, Anna, Fánuel leánya, Áser törzséből. Nagyon előrehaladott korú volt; csak hét évig élt férjével hajadonkora után, és már nyolcvannégy éve özvegyasszony volt. Nem távozott el a templomból, mert böjtöléssel és imádkozással szolgált éjjel és nappal. Abban az órában ő is odaállt, hálát adott az Istennek, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását." (Lukács 2,25-38)

A gyertya ünnepének február eleje a legalkalmasabb időpont, amikor a tavaszi "csecsemő-fényt" köszönti a deres, havas téli föld. Ekkor emlékezünk meg arról a pillanatról, amikor a Világ Világosságát befogadták a Templomba, amikor a régi enged az újnak.

Majd jönnek a tavaszi virágok, kikövetelve helyüket a halvány kendővel és a gyertyával díszített, reményteli várakozást sugalló évszak-asztalon. (Engem ez a várakozás nem elégít ki, úgy érzem magam, mint egy bizakodó utas, aki utazik valahová, de nincs szüksége a megérkezésre. Csak én és az út.) Egy ilyen, a megszokott határkövekkel tűzdelt út vezet el bennünket a karácsonytól (áhítat) a gyertyaszentelőn (hódolat) át a böjti időszakba, a bűnbánat időszakába, amikor azonosulni próbálunk, vagy legalábbis elgondolkodhatunk Jézus 40 napos szenvedésén és a pusztában történt megkísértésén. Ez megfelelő időszak arra, hogy szellemi munkával és önfegyelemmel erősítsük meg belső életünket. A régi időkben a 40 napos böjtöt templomi gyónás és feloldozás előzte meg. Ekkor az egyház nagyon szigorúan vette a böjt szabályait, sokféle ételt tiltottak. A húsmaradékot hétfőn fogyasztották el, majd a vajat, a tojást és a tejtermékeket a következő napon, húshagyókedden. Ugyanakkor a jókedvben és a hóbortos viselkedésben kifejeződő léha és komolytalan gondolatok megszülték a böjt előtti farsang hagyományát.

A régi időkben szokás volt a hosszú advent és nagyböjt idején szent helyekre zarándokolni. Ez a tömeges mozgás, előremenetel nemcsak a külső utazás képét mutatja, hanem magába foglalja a belső utat is, a belső fejlődés folyamatát, amely bűnbánattal és szigorú önmegtartóztatással jár. A tavaszi természet könnyed kifejlődése kihívás számunkra, a megújulásra és a belső növekedésre való képességünk fokmérője. (A böjt időszaka mindig eszembe juttatja ezeket a gondolatokat. Megvan a lehetőség a megújulásra és a bensőmben való növekedésre. Ugyanakkor alkalmat ad arra is, hogy megpróbáljam megérteni, mi az az archetipikus megújulási kép, amelyet húsvét ad nekünk.)

A böjti időszak nem jelentős a gyermekek számára, hacsak nem hagynak föl erre az időszakra az édességekkel. A böjt inkább a felnőttek ünnepe, amelyben a gyermek morális "tartalomban" van jelen, amelyet a szerény tanár vagy szülő példaképe testesíthet meg.

Az egyházi évben vízkereszt napjától a nagyböjt kezdetét jelentő hamvazószerdáig tart a farsang ünnepi időszaka. Ez a közelgő tavasz örömünnepe, egyben a tél és a tavasz jelképes küzdelmének megjelenítése. Elnevezése középkori német eredetű lehet, de vannak itáliai hatásra utaló adatok is. A farsang szó népszerű olasz megfelelője carnevale (carne-hús, vale-búcsú), ami azt jelenti, hogy good bye hús, de a tulajdonképpeni régebbi latin eredete carnelevarium, ami az emberi test könnyebbé válására, az enyhülésre utal. És ez a könnyed, "enyhe" hangulat vezet el bennünket az iskola legfontosabb és kíváncsian várt péntekjéhez, amikor a móka és a jókedv van a középpontban.

Kocsis András

(Megjelent az iskolai újság 2010 februári számában)

Keresés

naptár

További olvasnivaló