Gondolatok a Mihály-időszakra készülve

 Az ünnepek lélekkel teli átélése a mai embernek nehéz. Nehéz azért, mert elszakadtunk a természettől. Az ünnepek ugyanis a földi -létünket körülvevő természetben és a kozmosz láthatatlan világában zajló események kiemelkedő fordulópontjaiban születtek meg. A régi korok emberei képesek voltak a természettel együtt lélegezni, és ez által képesek voltak a kozmikus világot lelkükkel letapogatni, ösztönösen átélni. Együtt rezdültek az évszakokkal, az elemekkel, az ásványi, növényi, állati világgal, melyek a szellemi világ tükröződéseiként gazdagon meséltek a láthatatlan világról. A mai embernek, hogy erre újra képes legyen, a tudatát átformáló, komoly akarati lépést kell tennie. Nagy türelemre, alázatra és még annál is több bizalomra van szüksége ahhoz, hogy ezen az úton igazi, lélekkel teli tapasztalatokat szerezzen.
„A földi dolgokat meg kell ismerni, hogy szerethessük,
Az égieket szeretni kell, hogy megismerhessük.”

Platón

Ahogy a levegőt öntudatlanul ki- és belélegezzük, és így mindenki mindenkivel kapcsolatba kerül, ugyanúgy a Föld ki- és belégzését is lélekkel átélten kellene megélnünk. A mai fejlődés zsákutcája, ha az ember azt szeretné, hogy a természetet leigázva tőle függetlenné váljon. A Mihály-napi ünnep az évkör négy kiemelkedő ünnepe közül talán a mai kor emberét leginkább megszólító, és számára kihívást jelentő esemény. Mi történik ekkor a természetben? A Föld tavasszal megkezdett kilégzése – kiáradása a kozmoszba – elkezd visszafelé áramlani. Az ősz és a tél a belégzés, a visszahúzódás időszaka. Az őszi napéjegyenlőség utáni Mihály-nap környékén tartják a szüreti mérlegelés ünnepét a földet művelő emberek. A betakarítás után az ember nemcsak munkájának gyümölcsét teszi mérlegre, hanem azt is, hogyan bánt másokkal, önmagával, a Teremtőtől kapott élettel. Aki ekkor igazi számadást végez a lelkében, az megtisztulva várhatja a következő ünnep eljöttét, Krisztus megszületését a szívében. A természet mindig egyensúlyra törekszik. A mérleggel is az egyensúlyt szeretnénk elérni, mikor két dolgot hasonlítunk össze. Mihály napján az egyik serpenyőbe a minket körülvevő világ tettei, állapota kerül, és a kérdés az, hogyan tudunk az egyéni tetteinkkel a világ alakulására jó vagy rossz irányba hatni. Ha mindkét serpenyő rossz gondolatokkal és romboló tettekkel van tele, akkor létrejöhet az egyensúly, de a mérleget a méreg mozgatja. Ha azonban az egyes ember a lehúzó erőket kidobálja, és a lelkét felszabadító megértő gondolatokat, építő tetteket helyezi a serpenyőbe, akkor a másik oldal is kénytelen megszelídülni, hogy az egyensúly megteremtődjön. Ez a tisztulás és a pusztulás két útja. Az egyensúlyra törekvés tudatos odafordulással egyéni, gyarló életünket is mozgatja. Mindig ott a lehetőség hibáink, vétségeink javítására, de persze a jó és szép dolgok tönkretételének gyeplője is a mi kezünkben van. Sokszor a legnagyobb mélységekbe való süllyedésből táplálkozhat az egyén újjászületése. A mi szabadságunk, hogy mit választunk, a serpenyőbe mit teszünk.

„Nem lelsz nagyobb csodát te az ember helyett,
Hisz ő – ahogyan él – isten s ördög lehet.”

Angelus Silesius

Az ember éntudatot és általa szabadságot kapott ajándékba. A lázadás szülte sárkány ott él az emberben. A sárkányt meg kell szelídíteni, és ehhez minden segítséget megkapunk, ha álmodó tudatunkkal hidat verünk a kettéhasadt földi és égi világ közé.

Eddig csak kaptál.
Kövek, fák, virágok,
sugárzó napfény, szivárványos ég
– és a vizek! a tenger!
mind a tied.
Eddig csak kaptál.
Ebből élsz.
Amit találsz, azt elveszed.
Szolgálnak téged.
Összerakod és szétszeded. Eddig csak kaptál.
Minden porcikád másoktól van,
nem is tudod kitől,
húsod keményedik,
csontodra rátelepszel,
gerinced félredől. Eddig csak kaptál.
Most rajtad a sor.
Mikor fogsz adni, és kinek? A Föld sötét és a Nap nem végtelen.
Telnek-múlnak évezredek.

Drahos Sándor

Egész életemben a legnagyobb nehézséget a gonosszal való találkozás jelentette. Mit kezdjek vele, hogyan válaszoljak, mit tegyek? Az emberek többnyire kétféle módon reagálnak: félelemmel, önmagukat megtámadva és ezáltal a külvilágnak is ártva, vagy nyílt agresszióval, látszólagos bátorsággal és ezzel szintén önmagukat is torzítva. Jó ideje tudom, hogy egyik út sem az igazi. Az igazi belső egyensúly megtalálására ez az ünnep tanít. Keressük magunkban ezt a békét hozó egyensúlyt.