1028 Budapest Kossuth L. u. 15-17. | Titkárság: 275-7935 | Tanári: 397-4468 |Gazdasági iroda: 275-7938

"Tüzet megrakatja világos Szent János" - énekli a gimesi népdal, de énekkel köszöntik június 24-ét Zobor vidékén, Trencsénben, Esztergomban, a nyitrai Bodokon, Nagyszombaton, Rétfalun és Pozsonyivánkán, Szentendrén és Szereden, Visegrádon és még nagyon sok magyar, szlovák, erdélyi és délvidéki tájon. Szerte Európában fut az ünneplés szokása, a tűzrakás, a tűzugrás.

A nyári napfordulót ősi idők óta valamiképpen minden nép számon tartja, és legtöbbször lángoló tűz gyújtásával ünnepli. Az archaikus európai képzetvilág és az új idők történései a két Jánost illetően is (!) messzemenően egyesülnek a világ láthatatlan krónikájában.

A test szerint való születésnapot Szuz Márián, illetve a gyermek Jézuson kívül csak Keresztelő Szent Jánossal kapcsolatban ünnepeljük. Ennek oka az, hogy Máriának Erzsébetnél, a Keresztelő anyjánál tett látogatása alkalmával az Üdvözítő közelsége miatt János is megszenteltetett anyja méhében. "És lőn, mikor hallotta Erzsébet Mária köszöntését, a magzat repese az ő méhében; és betelék Erzsébet Szent Lélekkel;" (Lk 1,41) Ezt az újtestamentumi mondatot Felsőszentiván népe úgy magyarázza, hogy a látogatás alkalmával János édesanyja méhében ugrált az örömtől. Ezért kell a tüzet átugrani, mégpedig háromszor.

Az Írás szerint a Keresztelő hat hónappal előzte meg születésében a Megváltót. Az ünnepi szokásokkal kapcsolatban megemlítenék egy régi, iskolás hagyományt.

A komáromi gimnáziumban hat kiválasztott diák szép pásztorruhába öltözve, égő fáklyával vonul a főtérre. Köztük arannyal és ezüst hímzéssel díszített öltözetben egy szépséges ifjú, János, aki hófehér báránykát vezet. Ez az Isten Bárányát, a megkeresztelendő Jézust jelképezi. A diákság közben szép régi pásztorénekeket énekel.

Egy fabula szerint "két tudós emberek veszekedtenek arról, hogy Keresztelő Szent János ünnepe légyen-é elöl a kalendáriumban, vagy az evangélista Jánosé. Éjszaka megjelentek a szentek, mindenik a maga tisztelőjénél, és azt mondották: minden egyetértésben van az égben, ne vitatkozzatok rólunk a Földön."

Ki volt a két János?

Keresztelő Szent János története, sorsa Ézsaiás próféta könyvében szólal meg először, éspedig mint jövőbeli történés. (Ésa 40,3-4) "Egy szó kiált: A pusztában készítsétek az Úrnak útját, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek! Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, és legyen az egyenetlen egyenessé és a bérczek rónává."

A János evangéliumban (J 1,23) így ír az evangélista (most már jelen időben és határozott egyes szám első személyben): "Monda: Én kiáltó szó vagyok a pusztában. Egyengessétek az Úrnak útját, a mint megmondotta Ésaiás próféta." Látható, hogy a Keresztelő megtestesítőjévé vált az Ótestamentumban jövendölt történésnek. A bibliakutatók így értik ezeket az említett közléseket: Mielőtt Jézus Krisztussá lenne, az emberi léleknek elő kell készülnie a megjelenésére. Mindent el kell tüntetnie a lélek tartományából, ami az új tanítás befogadását akadályoztatná (Egyengessétek stb.).

Keresztelő Szent János Jézus előhírnöke és az eljövendő Világosság tanúbizonység-tevője volt. Prófétaként beszédét sugallatok formálták, úgy, mint tevékenységét is. A vízzel-keresztelés (amelyet a Jordán folyóban hajtott végre) olyan keresztelés volt, amely az emberi lélekre nagy hatást gyakorolt a megtisztulás, a bűnbánat és az "idők" mondanivalójának megértése szempontjából. Ez is előkészítő tevékenység volt. A tuzzel és szellemmel való keresztelést készítette elő. Az utóbbihoz nem kellett eszköz, víz, mert a Szent Szellem, illetve Krisztus közvetlen (fizikai vagy szellemi) jelenléte és megértése gyújtotta fel a lélek tüzét a keresztség belülről fakadó felvételére.

Ez a fajtája a megkeresztelkedésnek nincsen az evangéliumi időkhöz kötve. Ma is megtörténhet.

Keresztelő Szent János tudta, hogy az isteni sugallat az előkészítést bízta rá. Ezért tanítványait Krisztus követésére buzdította, és Hozzá küldte őket.

"Annak növekednie kell, nékem pedig alább szállanom." (J 3,30)

A néphagyomány ezt a mondatot a nyári napfordulóval köti össze. Az Újtestementum történései a természet látható és a kozmosz kevésbé érzékelhető jelenségeivel párhuzamosan és harmóniában élnek együtt.

Keresztelő Szent Jánost börtönbe vetették. Heródes király bűnös módon szerezte hatalmát, királyságát, asszonyát. A Keresztelő szemére veti gyalázatát, és ezt a királynő nem tűri el. A legenda szerint Heródes éjjelenként János börtönében jár, ott magába szívja a szent és új tanítást. Szívében tiszta láng gyúl, de reggelre visszatérve a kastélyba a királynő eloltja azt keserű, vádaskodó szavaival.

Heródes önmagával való küzdelme, kettőssége a modern ember lelkivilágát jeleníti meg előttünk. Az embernek a világban való elhelyezkedése sokszor magával rántja a lelket, és lehetetlenné válik, hogy a szellem belső parancsa szerint cselekedjen. Meghunyászkodik a test és a külső élet hatalma előtt.

A Krisztussal megjelenő új szellemiség nem a sugallatok erejére épít.

A mennyek országa az addig rejtett világosságra épül, amely egyszerre a Krisztusé és az emberé. A próféták ideje lejárt, az önálló ember a fejlődés reménysége, aki maga fordul a szellem belülről állandóan szóló hangja felé.

"Ha valakinek van füle a hallásra, hallja." (Mk 4,23)

Ezért mondja az Úr a Keresztelőről, hogy a legnagyobb azok közül, akiket asszony szült, de a legkisebb a mennyek országában. És most vessük pillantásunkat a csodálatosan szép Pathmos szigetére az Égei tenger vizében. A homéroszi bíborszínu tenger már égszínkékké vált az evangélista János korára, a Krisztus utáni első század végére. Hófehér, naptól szikrázó házfalak vakítják az arra járó tengeri hajók utazóit. A szigeten hegysor húzódik a házak mögött, és János a hegyről leereszkedő kötélhágcsón éri el a barlangját nap mint nap. A barlang oldalán karhosszúságú, emberfej szélességű nyílás. Ez a barlang ablaka. Ott lehet kitekinteni a végtelen görög tengerre, az alkonyatra. A barlangban lapos kő szolgál - fejpárnának vagy ülőalkalmatosságnak? János a félhomályban írja az emberiség jövőjéről szóló Jelenések Könyvét, társalog angyalokkal, akik rábízzák a jövő pecsétjének feloldását. Az aggastyán előzőleg a világ és az Isten első mozdulásairól, a belső és külső világosság rezdüléseiről nyeri el az isteni igazságokat magányában. Mózesnél messzebbre lát a teremtéstörténetben. Kezdetben látja az Igét, aki testté lőn, hogy ereje minden emberben jelenlévővé legyen, és azért, hogy az ember a Kezdet, a kezdés képességével megáldassék az örökös megújulás lehetőségében. Kezdetben Isten és Ige egy, azonos. János eme legrejtettebb igazságok tudója, és ő a szeretett tanítvány, aki érti a "kegyelem és igazság" új mélységeit.

A két János között szoros összetartozás van. Ellentéteikben nyilvánul meg az összefüggésük. Georg Kühlewind az A Logos megpillantása című könyvében ír erről.

Az egyik János előkészít, fiatalon hal meg.

Szavaiban a múltra, az elvesztett Paradicsomra, a kertre utal: fa, gyümölcs, kígyó.

Remete a pusztai magányban, idegen tőle az anyagi világ - élelme és ruházata mint Illés prófétáé.

Meghal.

Megölik egy asszony vádaskodásai miatt, aki a leggonoszabb női princípiumnak, János anyja mivoltának az ellenképe.

Anyja méhében érlelődött meg Mária jelenlététől. Földi életében nem kapcsolódhatott hozzá, de az évkörben születése napja, ünnepe pont Mária és a Gyermek ünnepével, a Karácsonnyal szemben helyezkedik el: június 24.

Dante Paradicsomában a legmagasabb égi szinten, a fehér rózsában helyezkednek el mindketten, Mária és vele szemben a Keresztelő, aki örökkévaló kontemplációban szemléli őt.

A másik János betegként, öregen hal meg.

A Szent Város képét vetíti elénk a jövőből.

János valamely anyag átlényegülését tanítja; az igaz kenyeret, az igaz italt, az igaz szőlőt.

"Ha akarom, hogy ez megmaradjon, a míg eljövök..." (J 21,23) Felragyog számára a Logos megismerését előkészítő Máriaszív bölcsesség ereje. Ezzel a szellemiséggel kötődik össze a kereszt alatt: "Ímhol a te anyád!" (J 19,27)

Ő az első, aki a Feltámadás misztériumát megérti: "...és lát és hisz vala." (J 20,8)

A kereszténység első századaiban az ünnepek nem emlékünnepek voltak. Az emberek a jelenbe emelték a régi történéseket és újraélték őket. A Jánosok ünnepén adjon az Úristen mindenkinek a régi élményhez hasonlót!

Székely Anikó

(Megjelent az iskolai újság 2009 júniusi számában)

Keresés

naptár

További olvasnivaló