Igen, ami görögül azt jelenti: szép, jó, harmonikus ritmus. Lélekkel teli testi kifejezésformát öltő belső mozdulat. Egyszerre milyen bonyolultul, ugyanakkor sokat ígérően is hangzik ez a mondat. Lélekkel teli? Belső mozdulat? Honnan is kezdhetnénk a megfejtését ennek az izgalmas kérdéseket rejtő mondatnak? Kezdjük az elején.

Több mint száz évvel ezelőtt élt Németországban egy fiatal lány, aki elfoglaltságot, illetve hivatást keresett magának. Nagyon szeretett táncolni, a mozgás és a zene volt a mindene. Tizennyolc éves korában, édesapja korai halálakor még reménye sem lehetett arra, hogy drága táncművészeti iskolában tanulhasson. És ekkor Lory találkozott egy emberrel, aki a filozófiában, az orvostudományban, az irodalomban, a pedagógiában és a művészetekben is jártas volt. Sokan kételkednek abban, hogyan lehet ennyiféle dologhoz érteni, de a hátramaradt munkái, írásai, az általa teremtett értékek ma is őt igazolják. Ennek az embernek volt még egy különlegessége. Senkire nem akarta ráerőltetni a tudását, vagy kutatásainak eredményét, de ha rákérdeztek, szívesen beszélt a gondolatairól. Rudolf Steinernek hívták. Amikor Lory találkozott vele, már megfogalmazódott benne egy új mozgásművészet ötlete, amely az emberi test, a beszéd és az ének mozgástörvényeire épül. Így, a közös munka által megszületett az eszme.

Különös módon az első feladatok nem mozgásos gyakorlatok voltak. Lorynak anatómiai atlaszokat kellett bújnia, meg kellett tanulnia, hogyan épül föl az emberi csontváz, hol és hogyan tapadnak az izmok, mi minden szükséges ahhoz, hogy lépni, mozogni tudjunk. Görög szobrokon kellett megfigyelnie, vajon mi hozza létre azt a kecsességet, azt a könnyedséget, amely ezekről az alkotásokról sugárzik. Feladatként kapta azt is, hogy beszédgyakorlatokat végezzen, amelyek során a gége működésére kellett erőteljesen figyelnie. Lábujjai közé tett ceruzával sok-sok formát kellett rajzolnia. Mindezeket hosszú hónapokon keresztül egyedül végezte. Hatalmas akaraterő és kitartás vitte előre. Milyen boldogság volt, amikor végre elkezdhette a helyes lépést gyakorolni! Rövid idő alatt már úgy lépkedett a gyakorlószobában, mint a kötéltáncos. Tanára szerint a helyes, szép lépés az egyik legfontosabb dolog, amelyet gyakorolni kell, hiszen az ember a lábaival a földdel, a fejével a mennyel, a karjával pedig az embertársaival van összeköttetésben. E három területet különbözőképpen kell iskolázni.

A helyes lépés gyakorlása után már jöhettek a ritmusok, a térbeli formák. És Lory már nem volt egyedül a gyakorlásban, mert egyre több fiatalt kezdte érdekelni a mozgásnak, a mozdulatnak ilyesfajta művelése. Ekkor még nem euritmiának hívták, és csak egy családi ház nappalijában folyt a munka. Hogy mi történik a karunkkal, a fejünkkel és a térrel körülöttünk, amikor ezt a mozgást végezzük, és egyáltalán hogyan született meg ez az elnevezés, erről a következő számban olvashattok.

Szentmártony Yvonne

(Megjelent az iskolai újság 2010 októberi számában)