1028 Budapest Kossuth L. u. 15-17. | Titkárság: 275-7935 | Tanári: 397-4468 |Gazdasági iroda: 275-7938

2010. október 13–16. között négynapos konferencián vettem részt, amelynek során neves hazai és külföldi előadók segítségével lehetőségünk volt körüljárni a gyermekkorban szükséges egyensúlyok kialakításának kérdését. Az előadások témái mentén igyekeztünk a gyermekkornak a születéstől a felnőttkorig tartó teljes időszakát áttekinteni. 14 országból érkeztek résztvevők és előadók.

A konferencia témáját, vezérfonalát jelző címe (Egyensúlyok a gyermekkorban) arra utalt, hogy a gyermekekkel vagy a gyermekekért dolgozó személyeknek és szervezetnek a gyermekkor minden vonatkozásában föl kell ismerniük a helyes egyensúlyt. Ez sajnos sok esetben nem történik meg. Egyik angliai ismerősömtől azt hallottam például, hogy a gyerekei óvodájában a gyerekek nem mászhatnak fára. Tim Gill is arról ír a No Fear: Growing Up In a Risk Averse Society (Félelem nélkül: Veszélykerülő társadalomban felnőni) c. könyvében, hogy manapság a kockáztatás minden lehetőségét elvesszük a gyerekektől, és ez bizonyos szempontból káros számukra, hiszen a felnőtté válás folyamatában szükségük van kihívásokra, némi kockázatra, pl. arra, hogy fára másszanak…

Az Alliance for Childhood (Szövetség a gyermekkorért) nemzetközi hálózatot többnyire waldorfos gyökerekből táplálkozó személyek tartják életben. A gyermekről alkotott képét a Loris Malaguzzi által alapított, az olaszországi Reggio Emilio városkáról elnevezett oktatási filozófia szemléletmódja inspirálta, amely a „gazdag gyermekről” beszél. Ez a gazdagság „…nem anyagi gazdagság, hanem a világra jött gyermek hatalmas lehetőségeinek tárháza, amely lehetőségek százféle módon nyilvánulhatnak meg: minden gyermek aktív tanuló, születésétől fogva a világ értelmének kutatója; a tudás együtt-alkotója; identitás, kultúra és értékrend; a gyermek tud élni, tanulni, figyelni és kommunikálni, de mindig csak másokkal való kapcsolatában; a gyermek teljesség: test, szellem, érzelem, kreativitás, történelmi és társadalmi meghatározottság; individualitás, akinek személyisége és függetlensége az egymásrautaltságon alapul, és akinek szüksége és igénye van más gyerekekkel és a felnőttekkel való kapcsolatokra; állampolgár társadalomban betöltött hellyel; jogalany, akit a társadalomnak tisztelnie és védenie kell.”

A konferenciát Pokorni Zoltán, az Országgyűlés Oktatási, Tudományos és Kutatási Bizottságának elnöke nyitotta meg, aki többek között az integrációs oktatás fontosságáról és kihívásairól beszélt. Ezt követte Christopher Cloudernek, a European Council for Steiner Waldorf Education szervezet igazgatójának és az Alliance for Childhood mozgalom társalapítójának a bevezetője.

Másnap délelőtt két előadást hallhattunk. Geseke Lundgren (óvónő, a stockholmi Waldorf-tanárképzés tanára) sokféle szempontból elemezte a gyermekkort mint a kreativitás forrását. Dr. Michaela Ionescu Felnőttek a gyerekek körül című előadása a nevelésben és a gondozásban érvényesülő minőségi alapvetésekről szólt. (Minden, amit mi, felnőttek cselekszünk, hatással van a gyerekekre. Minden!).

Aznap délután Martina Leibovici-Mühlberger A média és az információs technológia hatása a gyermekekre c. előadását hallhattuk. Bevallom, az ehhez tartozó műhelymunka után keveset aludtam éjszaka. Ma az emberek modern médiakütyükkel töltik az éber időszak több mint felét. Ez a jelenség az elmúlt két évben erőteljesebben terjedt, mint az elmúlt 30 évben. Több időt töltünk modern médiával, mint amennyit dolgozunk, tanulunk vagy alszunk!!! Egy 2010-es tanulmány szerint (www.kff.org) a 8-18 éves gyerekek ma átlagosan napi 7 óra 38 percet töltenek a modern média társaságában, miközben csak 38 percet olvasnak. Több mint heti 50 órájukat köti le a multitasking (több feladat párhuzamos végrehajtása számítógépen)… Az átlagos gyerek évente 1500-2000 órát fordít valamely média használatára, miközben csak 900 órát tölt az iskolában.

A túlzott médiafogyasztás túlsúlyossá tesz, és számos más krónikus betegségre, pl. cukorbetegségre, magas vérnyomásra, szívbetegségekre, depresszióra hajlamosít. Idővel azzal fogunk szembesülni, hogy minden harmadik gyerek már 30 éves korában olyan betegségekben szenved, amelyek napjainkban a 60-70 évesekre jellemzők. Ez komoly szociális és gazdasági kérdéseket vet föl, mivel a 30 éves, aktívan dolgozó nemzedéknek kellene az időseket és a betegeket eltartania. Csakhogy képtelen lesz rá, mert fiatalon maga is eltartottá válik.

Ha tehát a fiatal halad a korral, akkor azt a modern cuccot használja, amelynek képernyője van (iphone, youphone, shephones, we(b)phone, theyphone…), és olyan dolgokat művel a touchsreenjén, hogy totál droid vagyok tőle, pedig az egész tök RLF.

Nem bírok lépést tartani M8! Help!

Csak úgy halkan kérdezem: hány éves korban kapjon a gyerek mobiltelefont?

A harmadik napon a szegénység és a kirekesztés volt a téma. Délelőtt Bernard Rorke, a Roma Kezdeményezések nevű szervezet igazgatója beszélt a cigányok tragikusan nehéz helyzetéről Európában és Magyarországon. Ann Sharfman egy fokkal pozitívabb képet festett a fokvárosi (Dél-Afrika) helyzetről, ahol a Waldorf-pedagógia módszereit alkalmazva tanítja a bevándorlók gyerekeit, és képzi az óvónőket.

A műhelymunkák egyikében ugyancsak fölemelő érzés volt hallgatni Stefanie Allon-Grob beszámolóját az izraeli Waldorf-helyzetről. Galilea közelében, Haifa és Názáret között már 6 éve! működik az első arab Waldorf-iskola. Hihetetlen történet hihetetlen találkozásokkal, akit érdekel, szívesen elmondom szóban.

Vekerdy Tamás délutáni előadása is roppant érdekes volt. Ő a Mit akarunk a gyermektől? Mit akarjunk a gyermektől? című előadásában a felnőttek elvárásairól és a gyerekek lehetőségeiről beszélt. Kiemelte a gyerekkel kötött élő kapcsolat fontosságát, a testi, lelki és szellemi fejlődés harmóniájának jelentőségét, a feltétel nélküli szeretetet szükségességét, az érzelmi és értelmi intelligencia együttes megnyilvánulását. Ugyanakkor azt is mondta, hogy az iskolai beválás nem függ össze az életben való beválással. Nem az eminens diákokból lesznek az életben legjobban szereplő felnőttek.

Ezt a gondolatot Godi Keller is hangsúlyozta, akivel a modern szülőkről és az elszigetelt szülőségről beszélgettünk.

A négynapos konferenciát Christopher Clouder beszéde zárta. Ebben kiemelte, hogy mindezen kérdések hátterében a gyerekek életében szerepet játszó felnőttek (szülők, pedagógusok stb.) önmagukon végzett munkája áll. A gyerekekre az hat leginkább, ha mi felnőttek azzal a szándékkal élünk, hogy a képességeink legjavát nyújtva cselekedjünk.

A szándék a fontos.

Kocsis András

 

(Megjelent az iskolai újság 2010 novemberi számában)

Keresés

naptár

További olvasnivaló