1028 Budapest Kossuth L. u. 15-17. | Titkárság: 275-7935 | Tanári: 397-4468 |Gazdasági iroda: 275-7938

„Az egyetlen tanulás:
A lényünkben szunnyadó tudásnak
tevékennyé ébresztése.”

Weöres Sándor

Amikor éppen végzős gyógypedagógus hallgatóként dolgozni hívtak az iskolába, a tanári kollégiummal első találkozásunkkor egyszerre beszéltünk leendő munkámról, és arról, hogyan lehetne itt a helyszíne az első Extra Lesson-ről tartott külföldi előadásnak. Fejlesztőtanári munkámat az antropozófia embertani hátterére akartam alapozni. Olyan eszközt kerestem, találtam, amely a Waldorf-pedagógiához jól illeszkedik, sőt, elmélyítheti azt.

Ennek már 14 éve. Hazánkban ekkor kezdett ismertté válni az Extra Lesson, de története jóval korábban indult.

Az Extra Lesson

Audrey McAllenEz a neve annak a komplex vizsgáló és fejlesztő eljárásnak, amely festés-, rajz- és mozgásgyakorlatokkal segít a tanulási, viselkedési nehézségek leküzdésében hét évesnél idősebb gyerekeknek vagy akár felnőtteknek is. Megalkotója Audrey McAllen, aki Angliában, az 1960-as években tapasztalt osztálytanítóként egyénileg kezdett el olyan gyerekekkel foglalkozni, akiknek tanulási nehézségeire az iskolaorvos nem talált magyarázatot. A velük való tapasztalatait összevetette Steiner előadásaival. Kutatómunkájának nagy részét azóta a modern neuropszichológia is igazolta. A neurológusok szintén az idő tájt fordultak a probléma felé, hiszen akkoriban még meglepő volt, hogy vannak egészséges, normál fejlődésű diákok, akiknél mégis nehezen születnek meg az íráshoz, az olvasáshoz vagy a számoláshoz szükséges képességek.

Modern civilizációs életünk károsító hatásai a 60-as évektől kezdtek igazán érzékelhetővé válni.

A gyermeki fejlődést szétbombázó változások

Steiner idejében még egészen mások voltak az életkörülmények. Nem voltak bölcsődék, óvodák, az anyák gyermekük hét éves koráig otthon maradtak. Az autók még csak kezdtek megjelenni, repülő alig, telefon nem volt. A gyerekeket ért ingerek emészthetőek, minőségileg és mennyiségileg feldolgozhatóak voltak. Nagy, szabad játszó-, mozgásterük volt. Csupa egészséges, élettel teli tevékenységet, mozgásmintát utánozhattak. Gyalog mentek iskolába. Ma már gyakran a méhen belül is édesanyjuk mozgásszegény életmódja jut nekik. Születésük folyamatát is több tényező nehezítheti az orvostudomány jelenlegi vívmányaival együtt. Nem ritkán életük kezdetén is nehézfémek, egyéb mérgek terhelik szervezetüket. Ha anyatejet is szopnak, már a leválasztás után gyakoriak az emésztési problémák. Az érzékszervi benyomások zűrzavara zúdul rájuk születésük pillanatától kezdve. Otthon is ritkán adatik meg az újszülöttek számára, az a háztartási gépek, médiák zajától, lámpakapcsolgatástól, jövés-menéstől mentes nyugalom, amelyben regenerálódhatnának a születés komoly erőfeszítése után. Jó szándék vezet minket, mégis gyakran megzavarjuk a kisgyermekek természetes fejlődését. Túl gyakran változtatunk például testhelyzetükön, amely kiindulási pontként szolgál az őket ért élmények, ingerek összekapcsolásához. Vagy amikor túl korán hozzuk őket felegyenesedett testhelyzetbe babaülések, kenguruk idő előtti használatával, megfosztjuk őket attól, hogy ők maguk teremtsék meg testhelyzetük feletti uralmukat, valamint, hogy érzékszervi benyomásaik és mozdulataik természetes összerendeződése megtörténhessen, amelynek a vízszintes testhelyzetből kellene kiindulnia. Identitásuk, biztonságuk erősödik, ha maguktól találhatnak rá a forgás, kúszás, mászás, állás, járás mikéntjére, a „képes vagyok rá” örömére. Pikler Emmi e folyamat ápolásáról szintén nagyon sokat tudott. De ösztönösen benne élt ez a tudás a korábbi kultúrákban is. Akkoriban olyan természetes, a gyerekek fejlődését segítő tevékenységek szőtték át az életet, mint a szövés, a fonás, a dagasztás, a kukoricamorzsolás, a kapálás, amelyeket mi már nehezebben, a Waldorf-óvodák könnyebben illesztenek be mindennapjaikba.

Rohamosan szűkül az egyszerű háztartási, házkörüli és játéktevékenységek köre is, gombnyomással, gépekkel végzünk el egyre több mindent. Talán a hetvenes évek gyerekei voltak az utolsó generáció, akikre még természetesen hagyományozódott át valami a korábbi játékkultúrából és üveggolyók, fonalak, gombok pörgettyűk, gumik ügyesítették őket. Azóta ez csak tudatos odafigyeléssel történik meg, bár néhány archetipikus játék szerencsére ma modern reneszánszát éli (jojók, pörgők, akár a peanza).

Érdemes néha gyermekeink szeme láttára kézzel kikavarnunk a tésztát, csavaroznunk, ronggyal feltörölnünk a követ, mosnunk, mosogatnunk, a sepregetést, a gereblyézést gyermekeinkre bíznunk, ezekkel az archetipikus mozgásmintákkal tudatosan segítve egészséges inkarnálódásukat és fejlődésüket.

Napjainkban csak tudatos odafigyeléssel csökkenthetjük az útjukban álló akadályokat, amikor első hét életévüket egészségesen próbálják végigjárni. Ez az az időszak, mely megérleli őket az iskolai munkára, és ami a későbbi életükre nézve is igen meghatározó.

Az első hét életév – a tanulási képességek

A gyerekek mozgásuk által felfedezik saját testüket és az őket körülvevő világot. Először megtalálják útjukat a generációk által készített, öröklött fizikai testükbe. Ebből a biztos pontból kiindulva otthonukat tovább bővítik: a tér, majd az idő birodalmának is egyre tudatosabb lakójává válnak.

E folyamat rendkívüli pillanata minden gyermek életében, amikor kb. egy évesen a saját erejéből képessé válik minden izmának koordinálására, arra, hogy felegyenesedve a térbe emelje a testét, s megtegye az első lépéseit ezen a földön. Ezennel szabadon mozoghat a térben – jobbra, balra, előre és hátra, le és fel (bár ez utóbbi egyelőre még csak a tekintetével történik). Az idevezető minden állomásnak nagy jelentősége van a test későbbi készségfejlődésében.

A mozgásos élményszerzés során intenzíven használják azt a négy akarati érzéket, amelyet Rudolf Steiner a következőképpen írt le: a tapintásérzék, az életérzék (visceláris rendszer), a sajátmozgás érzék (kinesztézia-propriocepció) és az egyensúlyérzék (vesztibuláris rendszer). E négy testi érzék metamorfózisával magasabb szellemi, kognitív érzékek születnek a későbbi életkorokban. Működésük és egymással való együttműködésük – amely, mint láttuk, modern életünkben igen megterhelt –, alapozza meg az olyan tanuláshoz nélkülözhetetlen képességek, mint a testséma, a téri tájékozódás, a mozgáskoordináció kialakulását, valamint annak a képességnek a létrejöttét, mellyel egyik pillanatról a másikra tudjuk váltogatni szemünk mozgását a két- és háromdimenziós tér között. Az időszak végére jó esetben a laterális dominancia is kialakul, vagyis eldől, hogy a gyermek bal vagy jobb test fele (fül, szem, kéz, láb) használatát részesíti előnyben.

Ha ezt a folyamatot egy fa képével próbálom modellezni, a koronáján, mint gyümölcsök, a kultúrtechnikák, az írás, olvasás, számolás képessége láthatók. A fent említett részképességek a törzsi részen foglalnak helyet, és a mélyben, (a szenzomotorium szintjén), a gyökereknél, a négy alsó érzék végzi az alapozást.

Például, amikor az érzékelés és a mozgásfejlődés során a gyerek „belakja” fizikai testét, és megtapasztalja annak minden részéhez való kapcsolatát, kialakul testsémája, testtudata. Mind a négy érzék együttes munkájának eredménye ez, de legfőképp a tapintás- és a sajátmozgás-érzéké. A téri tájékozódás tesz képessé a felegyenesedett állásra is, a szabad mozgásra és arra, hogy otthon érezzük magunkat a térben. A hátterében főleg az egyensúly- és a sajátmozgás-érzék működése áll. Sok mindent elárul ezeknek a képességeknek a milyenségéről a füzetmunka, a rajzok lapon való elhelyezése, vagy; a biztos vonalhúzás, a betűk, számok, formarajzok kanyarításakor; az euritmia órán való jelenlét… A hetedik év végére ezeknek a képességeknek tudatalatti szinten kell működniük, s a kialakult oldalisággal együtt a gyermek rendelkezésére kell állniuk az iskolai munkához.

Szerkezet és alkat

Az élet első hét éves fejlődési ciklusában az egyén lelke és szelleme fizikai testével a legszorosabb kapcsolatba lép. A fizikai testet megfigyelhetjük a formák és a folyamatok szempontjából. Ha a formák szerint vizsgáljuk, akkor a csont-, izom- és idegrendszer felépítésében az egész emberiségre jellemző közös azonosságot látunk. Ugyanolyan minden csontváz szerkezete. Izmaink is ugyanazokon a helyeken tapadnak a csontjainkhoz, és mozgatják azokat, az idegek pedig érzékelik válaszaikat. Az Univerzum teremtő szellemi lényeinek alkotása archetípusos fizikai testünk, egyéni tudatunk térbeli szerve itt a Földön.

Míg a struktúra általánosan közös emberi, addig a fizikai test működésében, folyamataiban az individualitás, az adott egyén sajátosságának kifejeződését látjuk. Pl. alkati szempontból a szív ritmusa, működésének erőssége mindenkinél más, viszont helye a testen belül, a felépítése mindannyiunknál azonos.

Az alkati oldallal dolgozik az orvos, a gyógyeuritmista, a művészetterapeuta. A struktúrával az Extra Lesson tanár.

Az emberi formának e bölcsességgel megalkotott általános, archetipikus képe ott él, már ott munkál a kisgyermek testi szervezetén belül. Ez a képességek alapja. De szükség van egy másik képre is, amely kívülről, a környezettel való találkozás által jön létre, amit érzékeink fogadnak be. Ez a készségek fejlődésének az alapja.

Ahhoz, hogy a tanulás természetesen, akadálytalanul mehessen végbe, a belülről és a kívülről ható bevésődés egyaránt szükséges, és e két képnek egységben kell lennie egymással. Az adott képességnek és a megdolgozott, megérlelt készségnek, vagyis az archetípusnak és az öröklési vonal által kínáltnak össze kell érnie.

Nézzük, hogyan történik ez, az állás esetében! Minden gyermek kap egy olyan testi szerkezetet, amely lehetővé teszi a felegyenesedett tartást (pl. a gerinc görbületei, a lábboltozat statikája, a fej szerkezete, a megfelelően eredő, tapadó izmok, amelyek a függőleges helyzetbe került csontvázat mozgatják, idegeket, ezek működtetéséhez). Ahhoz azonban, hogy ezt a kizárólagos emberi képességet megvalósítsa a gyermek, a készséget is meg kell hozzá szereznie. A felálláshoz vezető minden állomásnak (forgás, kúszás, mászás) nagy jelentősége van a test későbbi készségfejlődésében. A csontváz, az izmok és az idegek között spontán kialakított koordináció az adott időben képessé teszi a gyermeket arra, hogy tárgyakkal tevékenykedjen, asszimilálja érzékszervi benyomásait, és szükség esetén reprodukálja azokat az íráshoz, olvasáshoz, majd pedig az absztrakt gondolkodás kialakításához.

Audrey McAllen megértette nehezen tanuló tanítványai lényegi problémáját: ezeknek a gyerekeknek a lelki, a szellemi lénye és az archetipikus emberi forma között meggyengült a kapcsolat. E felismerése mentén fejlesztette ki gyakorlatait, amelyek erős képet mutatnak a gyermeknek a test archetipikus működéséről. Ezzel azonosulhat például, amikor kicsavar egy rongyot. Ám, ha a kezek archetipikus mozgásirányával csak ritkán találkozhatott a cselekvés szintjén, vagy az ezzel való „azonosulásnak”egyéb akadályai voltak, az Extra Lesson gyakorlatok által ismét lehetőség nyílik a találkozásra, például egy rézgolyó forgatása közben, vagy adott formákkal, színekkel való festés során. És a gyermek a gyakorlatok által közvetített emberi forma e tiszta képét viszi magával az éjszakába. Aludva rá, hétről hétre ismételve a gyakorlatokat, végezve a házi feladatokat, a kisgyermekként átélt „képes vagyok rá” boldogságával, új magabiztossággal, és tanárai elégedettségével ajándékozhatja meg a fejlődés ezen útja.

Összegezve tehát az Extra Lesson tanár feladatát: a szűrések és vizsgálatok feltárják, ha valami kimaradt az első hét év fejlődéséből. A fejlesztés pedig alkalmat ad arra, hogy a fejlődési folyamatokat a gyermekek még egyszer átélhessék, és saját testüket megragadhassák. Így megnyílik számukra az út, amely a tanulás iránti valóságos érdeklődéshez vezet.

Audrey arra a tanulóra is felhívta figyelmünket, aki semmilyen külső jelét sem adja bármiféle tanulási nehézségnek, mégis egyfajta ügyetlenséget mutat mozgásában, illetve a térirányokhoz való viszonyulásában. Az ilyen gyermek gyakran meglehetősen visszahúzódó, emellett túlzottan intellektuális. Számukra is hasznosak lehetnek az Extra Lesson gyakorlatok, amelyek segítségével jobban otthon érzik magukat a testükben, és megfelelő alapokról indulva alakíthatják ki kapcsolatukat a világgal.

A fizikai test képezi az alapot a következő hét éves időszakokban zajló (7–14, 14–21év) fejlődéshez is. Ha a test integrálása nem sikerül, a problémák megmaradnak, csak különböző szinteken jelentkeznek. A 35–42 év közötti szakaszt is erősen meghatározza, valamint azt is, hogy ennek vége felé, az élet közepi válságon ki hogyan jut keresztül, (kiégés, depresszió…). Még nagyobb távlatból is szemlélhetjük ezt a folyamatot. Az individuum saját egyéni sorsával születik a földre. Fizikai testünk létrejötte pedig nem a mi munkánk, hanem a Föld fejlődésének, sőt még korábbi történéseknek a része volt. E két út – az egyéni és az emberiség részeként kapott út – összetalálkoztatása fontos célja a Waldorf-iskoláknak. Az individuális, alkati problémák segítésében sok gyakorlattal rendelkeznek a Waldorf-tanárok pl. ügyesen bánnak a temperamentumokkal. A másik oldal erősítésének kevesebb hagyománya van, mert korábban nem igényelt külön figyelmet, de jelenlegi korunk annál erősebben kényszerít rá bennünket. Egyre több olyan gyerekkel találkozhatunk az osztályokban, akiknek van gondolatuk, érzésük arról, mit is szeretnének, de nem képesek azt a fizikaival összekötni. Frusztráltak, mert nem működik az az apparátus, amellyel dolgozni akarnak. Ez a mi korunk betegsége, pedagógiai kihívása. Fejlesztenünk kell annak a fizikai testnek a képét, amelyben az akarat aktív lehet.

A nehéz elméleti háttér után gyakorlati dolgokkal folytatom az írást a következő számban.

Tóth Nóra

2012. április 26. 17.30-kor iskolánkban az Ita Wegman Alapítvány egyik munkatársa mutatja be számunkra a Hauschka olajokat, amelyek használata jó alkalmat kínál arra, hogy szülőként otthon is támogathassuk a cikkben fontosnak tartott folyamatokat. Az ismertető után mutatok néhány praktikát, fogást az olajokkal kapcsolatban.

 

Keresés

naptár

További olvasnivaló