Kedves 13. osztály, kedves Végzettek, kedves Gyerekeim!

Életetek fontos pontjához érkeztetek, hiszen egyrészt a 13 évetek zárul le, eddigi életutatok hosszabbik szakasza fejeződött be, másrészt lezártatok egyfajta tanulási formát is: soha nem fogtok már osztályban tanulni, azaz ilyen szorosan és ilyen hosszan együtt lenni egy csoporttal, és valószínűleg soha nem fogtok már ilyen széles tudásanyagot a jövőben átfogni, mint amit itt a mi iskolánkban.

Most, hogy útra bocsátunk Titeket, számba kell vennünk, mit is sikerült Nektek átadnunk, mivel is indultok neki a világnak. Ha erre a kérdésre gondolok, nyugodt vagyok. Nyugodt vagyok, ha végiggondolom, mit kaptatok itt, mit vihettek magatokkal.

Kaptátok Gábor bácsit az első 8 osztályban, akinek nyugodt derűje, határozottsága, áldozatkészsége megadta Nektek azt a stabilitást, amire ebben a korotokban szükségetek volt. Mellette képesek maradtatok a nyitottságra, a nagyszerűségek iránti fogékonyságra. Nem kellett unottan elfordulnotok a világ érdekességeitől, a tanulástól, nem fáradt el Bennetek a kíváncsiság az élet dolgai iránt.

Később is megkaptátok a lehetőséget, hogy a tananyagok fényében egyre világosabban lássátok, megismerjétek, individualitásként értelmezzétek magatokat. Megtanulhattatok ítéletet hozni, és ítéleteitek mögött egyre felelősebben állni. Kemény küzdelmeket folytathattatok erkölcsi kérdésekkel, kihívásokkal (gondoljunk a sok nagyon nehéz feladatra, amit együtt vállaltatok és jól megoldottatok!) egymással, a tanáraitokkal, a körülmények kényelmetlenségeivel (Erdély jut az eszembe!), önmagatokkal. Amikor 11. osztályban szociális gyakorlatra küldtünk Titeket, beavattunk Benneteket az élet számtalan nehéz helyzetébe, a szociális együttlét emberi szabályaiba.

Nem engedtük, mert a Waldorf-pedagógia nem engedheti, hogy képességeitek csak egy irányba bontakozzanak ki, "játszani is engedtünk" Benneteket: drámát játszani, festeni, követ faragni, euritmiázni, agyaggal, bőrrel dolgozni. Sokszor, sokféle helyzetben nyílt tehát lehetőségetek alkotni, hiszen alkotás volt a javából a 12. osztályos diplomamunkátok is, ami már valódi felnőtt kihívásnak volt tekinthető, hiszen a téma hosszú munkafolyamatban megformálódott anyagát szóbeli előadás során nagy hallgatóság előtt meg is kellett védenetek, az alkotásotokat be kellett mutatnotok.

Nyugodt vagyok és hálás, mert tudom, hogy abból, amit elvisztek innen, talán egész életetekben táplálkozni fogtok, még ha ezt most esetleg nehéz is elhinni. Fiatal iskola vagyunk, ugyanakkor a kezdeti bizonytalan lépéseken már túl, így egyre jobban tudtuk, tudjuk, mit is szeretnénk veletek adni, milyen csomaggal szeretnénk majd útra bocsátani Titeket. Nem állítom, hogy mindent jól csináltunk veletek, hogy nem hibáztunk olykor, de azt állítom, hogy ez az iskola olyan minőséget hordozott mindig, amire jó lesz majd visszatekintenetek, amiből jó lesz majd meríteni, ami mérce lehet majd számotokra számtalan tekintetben.

Legyetek ezért Ti is hálásak! Rudolf Steiner az erkölcs alapjának nevezte a hálaérzetet, amit korunkban különösen tanulnunk kell, a sok "nekem jár", "nekem minden jár" követelőző és önző érzése között. Legyetek hálásak szüleiteknek, akik azt gondolták, hogy gyermeküknek olyan iskolára van szüksége, ahol több figyelmet, gondoskodást, finom érzékenységet, határozottabb tartást kaphat, mint máshol. És legyetek hálásak az iskolátoknak is, ahonnan most majd lassan kiballagtok, hogy végleg búcsút vegyetek tőle és tőlünk.

Végezetül szeretnék boldogságot kívánni Nektek: Legyetek boldogok, hisz boldogságra születtünk. Legyetek megelégedettek! Világot építeni jöttetek a földre, és mindnyájan tudjuk, lesz munkátok bőven. Szeretetre, kedvességre, okosságra, a minőség hitelességére áhítozik mindenütt a világ, bárhová is kerültök. Boldogságotokkal, önbecsülésetekkel, felelősségetekkel vigyétek el iskolánk üzenetét.