Waldorf-iskola és pedagógia   >    Tanterv és tantárgyak

Waldorf kerettanterv

VERTIKÁLIS TANTERV

Magyar nyelv és irodalom     Matematika     Történelem      Filozófia
Honismeret és földrajz     Természetrajz és biológia     Fizika     Kémia     Idegen nyelvek
Mozgás és testnevelés     Kertművelés     Informatika     Technológia     Gyakorlatok


Mozgás és testnevelés

Játékok, gimnasztika, sport
A mozgástanterv általános célkitűzése annak az alapvető folyamatnak támogatása, melynek során a gyermek lelki-szellemi lénye a mozgáson keresztül összekapcsolódik testi organizmusával.

Így a tanmenet hozzájárul a mozgásérzék, a térbeli tudatosság, az egyensúlyérzék, a belső kiegyensúlyozottság, valamint a testi jólét érzésének fejlődéséhez a finom- és nagymotoros mozgások által.

A mozgástanterv célja, hogy segítse a gyermeket mozgásrendszere fölötti kontrolljának és tudatosságának formálásában és differenciálásában, hogy energiáit a megfelelő helyen és időben mozgósíthassa, és értelmesen irányíthassa.

A tanterv igyekszik a gyermek segítségére lenni mozgásrendszere átalakításában, hogy belső mozgékonyságot hozhasson gondolkozásába, érzésébe és akaratába, ezáltal is lehetővé téve az egyéni szándék teljesebb kifejeződését.

A tanterv a gyermek fejlődési útját korának megfelelő módon támogatja.
A gyermek fejlődő mozgásrendszerének támogatása során kialakul a közösségi élet alapja, és azon keresztül, hogy a gyermek ráébred az önmaga és az őt körülvevők között fennálló kapcsolatra, valós szociális rátermettség fejlődhet ki.

A mozgás tanterve igyekszik támogatni és kiegészíteni az átfogó tanterv egészét.
A mozgás tanterve azzal a középpontban álló fejlődési folyamattal foglalkozik, melynek minden ember részese: a fizikai testbe való megérkezés, a test irányítása és a test által történő önkifejezés. A mozgáson keresztül az individuum fizikailag lép a világba, ennek pedig elsődleges eszköze a fizikai test.

A mozgásfejlődés, mint folyamat
A mozgástanterv az ember mozgásrendszerével dolgozik, és segít az ahhoz vezető egyéni út megformálásában. Így az individuum megtalálhatja azt a biztonságos középpontot, ahonnan el tud indulni a világ felé.

Ezt a folyamatot támogatja a következő három tényező:
  • a gyermekfejlődés archetipikus természetének bensőséges ismerete,
  • magának a mozgás természetének bensőséges ismerete,
  • a külső körülmények, erőforrások és lehetőségek.
A mozgásnevelés képeken keresztül történik, és emellett mind nagyobbá válik a feladatok jelentőssége is, ami azt jelenti, hogy a játékoknak egyre szűkebb kerete és határozottabb iránya lesz. Ha a játékszabályok keretein belül maradva vezetjük a gyermekeket, az is a feladatra összpontosít.