1028 Budapest Kossuth L. u. 15-17. | Titkárság: 275-7935 | Tanári: 397-4468 |Gazdasági iroda: 275-7938

Marco Polo életéből

Marco Polo és édesanyja sok-sok helyen járt,
Láttak tizenkét őszt, tavaszt és nyárt,
Több éven át szolgálták ugyanazon kánt,
S nem okoztak neki semmiféle kárt.

E kán furcsa ember volt; mondhatni keresztény,
(sajnálom, ez elfogadott történelmi tény)!

A kán írt egy levelet, utasítást, írást,
A pápától kért keresztényi tanítást.

Bár a pápa levelet, kérelmet kapott,
Nem adott százat, csak négy kisebb papot.

"Sebaj - gondolta magában Marco -,
Megtanultam utazni, ez az egy már jó!

Beállok a kánhoz, hírhozónak, -vivőnek,
Szolgálok, míg egy magból erdőségek nőnek."

De a kán sem él örökké, így akará Isten,
Bár keresztény volt, élni joga most már neki sincsen.

"Megtanultam utazni - okoskodik Polo -,
Nyitva vár a nagyvilág, híd, ösvény és móló!

Bejárom majd Nagy és - és Kis - Örményországot,
Európa, úgy tudom, olyat még nem látott.

Vár engem Perzsia, Georgina, Szebasztó,
Hol a templomnak kijár egy külön tó.

Időre nem lesz rövid, s a tér is csak nyúlik,
De megyek tovább s folytatom, míg hajam ki nem hullik!"

Lőrinc

Kolombusz hajósa voltam

Én Palón éltem, míg a Pinzon-testvérekre hallgatva, családi és egyéb ügyeimet elintézve, felszálltam a Nina fedélzetére.

Negyvenedmagammal voltam. Jócskán besötétedett, mire elindultunk. Az elválás szomorú és megható volt. Szerény vacsorát kaptunk, és elaludtunk. Az első hét reménytelien telt, már vártuk a hetedik napot, mert tudtuk, hogy megérkezünk Ázsiába. Eltelt egy hét. A kilencedik napnál már furcsállottuk a helyzetünket, s egymást kérdeztük a részletekről. A kapitány megnyugtatott bennünket, hogy hamarosan odaérünk.

A második hét is eltelt. A harmadik is. A negyediknél már a kapitánynak, Lucio Pinzonnak sem hittünk. A következő két hét a szárazföld keresésével telt. Minden apró jel számított. A hetedik hónap végén zendülést szerveztünk. De a matrózok visszaverték próbálkozásainkat. Két társam halálos sebet kapott. Mindennap műszerekkel mértük a szélességi és hosszúsági fokokat, éppen azt, ahol jártunk. A kapitány este beszámolt hajónaplójából.

1492. augusztus 3-án egy matróz az árbockosárból ezt kiabálta: Tierras! Tierras! (Föld! Föld!) Hajnalra odaértünk. Cristoforo Colombo lépett először partra, és egy homokbuckára kitűzte a spanyol zászlót.

Ármin


Milyennek képzeled a matrózok életét?

Szerintem a matrózok élete izgalmas lehetett. Mondjuk azoknak, akiket a börtönből hoztak ki, mert nem volt elég a matróz, azoknak izgalmas és talán szórakoztató is lehetett a börtönben raboskodás után.

Amúgy a matrózok Tengerész Akadémiára jártak (amit Tengerész Henrik alapított), hogy felkészüljenek az úton való izgalmakra, veszélyekre.

A.Z.

A matrózok először megrakják a hajót élelemmel és rakománnyal, majd elindulnak. A matrózoknak nehéz dolguk van, mert ők bontják le a vitorlákat, ők figyelik a szigeteket, más bajokat, és nem hibázhatnak. Ezeken kívül nekik kell felmosni a hajópadlót, nekik kell mosogatni az ebéd után. De valamikor mulathatnak is.

Lukács

Szerintem nagyon nehéz életük volt a matrózoknak. Állandóan csak utaztak és utaztak. Sok betegség támadta meg őket. De emellett izgalmas is lehetett. Mindig újabb földrészeket találni, és küzdeni az ember életéért. Rengeteg dolgot meg lehetett ismerni matrózként.

Sára

Reggel mindenki korán munkához lát. Keveset esznek, és sokat dolgoznak. Van, aki fent van és figyeli, ha netán jönne valami ellenséges hajó vagy ha szárazföldet lát, van, aki a vitorlákat kezeli vagy főz. Naponta háromszor ettek nagyon keveset. Éjjel csak pár órát aludtak. Szóval egy napjuk kb. azzal telik, hogy keményen dolgoznak, reménykednek, hogy hamarosan szárazföldet látnak, és csak pár órát alszanak. Sokan tengeribetegséget kapnak vagy vitaminhiányosak. Sokan ebbe bele is haltak.

Sári

A matrózok élete nem lehetett túl jó. A hajón éltek egész életükben, és oda utaztak, ahova a felfedező akarta. Sokan voltak egy helyen. Fülledt levegőben aludtak, és meg kellett erőltetniük magukat. A hajópadlót fölmosni, kisikálni, az edényeket mindenki után elmosni. Némelyikük meg a hajó árboca tetején lévő kosárban állt egész nap, szélben, esőben, forróságban, és figyelte, hogy jön-e az ellenséges hajó. A kapitány bármit parancsolt, nekik teljesíteniük kellett. A hajón bármilyen rossz fertőzést elkaphattak a patkányoktól, a madaraktól, és nagyon betegen is, de dolgozniuk kellett.

Annamari

A matrózoknak nem volt túl jó életük, általában a hajó alsó részében aludtak a fülledt levegőben. Nagyon sokan voltak, és meg kellett küzdeniük egymással az ételért és az italért. Nagyon sok dolguk volt a hajón, és nem csinálhatták azt, amit akartak, azt kellett csinálniuk, amit a kapitány, illetve a felfedező kívánt.

Egy út alatt bármilyen fertőzés elkaphatta őket, amit nem minden esetben éltek túl. Nagyon nehéz és rossz életük volt, a legtöbbjük vitaminhiányban szenvedett, mert nagyon egészségtelen volt az étel, amit kaptak.

Orsi

A matrózok élete nagyon kalandos. Általában már gyerekkorukban vonzódnak a tengerhez, szeretnek a kikötőben téblábolni, nézni a hajósokat.

Nagyobb korukban lelkesen indulnak első útjukra. A hajón, amikor vihar van, de még ha nincs is, nagyon sok munka van. A matrózoknak nagyon edzetteknek és bátraknak kell lenniük. A betegségekkel bátran kell szembeszállniuk, nem szabad egy rosszul sikerült útjuk után elkeseredni.

Ajna

1492-ben indultunk. Három hajónk volt: kettőt a király, Aragóniai Ferdinánd és a királynő, Kasztíliai Izabella adott Kolombusznak: a Pintát és a Ninát (ezeken a Pinzon-fivérek voltak a kapitányok), a harmadikat Kolombusz szerezte: Santa Maria, amit ő irányított.

Ahogy távolodtunk Spanyolországtól, úgy romlott a matrózok kedélye, és már a tizedik napon valaki lyukat fúrt a hajó oldalába, a tettest úgy büntették, hogy kilógatták a tengerbe, úgy, hogy ne fulladjon meg. Élelmet vettünk fel a Kanári-szigeteken, Kolombusz azt mondta (mivel lázongtunk), hogy az jutalmat kap, aki elsőnek látja meg a partot. Még két hét múlva fellázadtunk, és visszafordulást követeltünk, Kolombusz azt mondta, ha egy héten belül nem látjuk meg a partot, akkor visszafordulunk. Azon az éjszakán nagy vihar volt, és mikor egy hullám átcsapott a hajónk felett, elsodorta az egyik Pinzont, de az utolsó pillanatban megragadtam a kezét, evvel mentve meg életét. Külön jutalmat is kaptam tőle.

Október tizenharmadikán megpillantottuk a szárazföldet. Azt hittük, Indiába érkeztünk. Az itteni emberek barátságosan fogadtak, és Kolombusz elnevezte a szigetet San Salvadornak: Szent Megváltó.

Tomi

(Megjelent az iskolai újság 2009 márciusi számában)

Keresés

naptár

További olvasnivaló