1028 Budapest Kossuth L. u. 15-17. | Titkárság: 275-7935 | Tanári: 397-4468 |Gazdasági iroda: 275-7938

„A legfontosabb az, hogy alkossanak…”

Kökéndy Ákost,
nyolcadikos osztálytanítót kérdeztük a nyolcadikos éves munkákról

A legfontosabb az hogy alkossanak-1Az első nyolc waldorfos évet záró nagy esemény az éves munkákat bemutató előadássorozat. Milyen alapvető különbség fogalmazható meg a 12. évet záró diplomamunka és a felső tagozat kapujában megszülető éves munka között?

A legfontosabb különbség, hogy mennyire érettek a gyerekek, illetve, hogy milyen minőségű munkát képesek létrehozni. Ideánk és vágyunk, hogy a tizenkettedikesek mindig magasabb szinten tudjanak teljesíteni, mint nyolcadikos önmaguk, vagy általában a nyolcadikosok. Ez többnyire szokott sikerülni, előfordulnak azonban ellenkező példák is.

A nyolcadik osztályban a gyerekek kitalálnak egy témát maguknak, amely valami oknál fogva érdekes számukra. Ez a folyamat elkezdődik már hetedikes korukban, amikor a nyolcadikosok éves munkáinak előadásaira bekéredzkednek. Sokan már akkor elkezdenek töprengeni, hogy mi legyen a témájuk, és nyáron már akár dolgoznak is rajta. Én azt tartom a nyolcadikos éves munkában a legfontosabbnak, hogy a gyerekek alkossanak, és számoljanak be arról, mit és hogyan hoztak létre. Nem azt tartom fontosnak nyolcadikban, hogy ennek alapos irodalommal rendelkező intellektuális vagy történelmi hátterét is kikutassák és feldolgozzák, vagy minél több információt összegyűjtsenek, inkább a cselekvést, az alkotást tekintem lényegesnek, mert úgy gondolom, az egyéni teremtőerő az, amelyet ebben a korosztályban különösen fontos ápolni és erősíteni – ez természetesen később sem elhanyagolható.

A novemberi Mi újság? nyolcadikos éves munkákat beharangozó cikkében sokféle témát felsoroltál.

Igen, és azok közül gyakorlatilag mindegyik megvalósult! Repülők, távcső, fényképezőgép, egy közhasznú számítógépes program, hó-roller, tegez, energiaitalok, fagyi, kenyér, sárkányrepülő, tánckoreográfia, ház, ruha, ékszer, faalapú nyomda, japán kalligráfia stb. Legfontosabb az, hogy alkossanak és meséljenek arról: mit csináltál? Milyen nehézségekbe ütköztél? Hol kellett újragondolnod az egészet? Hol kellett kijavítanod az eredeti koncepciót? Írd le, dokumentáld: mi történt közben veled?

A legjobb írásos munkákból árad az élményszerűség, a konkrét tapasztalat. Engem, de bizonyára a hallgatóságot is, általában kevéssé érdekel, hogy mennyire tanulta meg az alkotó előadó az adott témakör történetét. Annak bárki utánanézhet, egy hó-rollert viszont nem készíthet el akárki. Tudjuk, hogy az információk megszerzése manapság nagyon könnyen megy. A hangsúly tehát nem ezen van, hanem azon, hogy mit tud meg az alkotó a munkája során a dologról és saját magáról. Kértem a gyerekeket, hogy ne azzal a sablonos mondattal kezdjék az előadásukat, hogy miért választották ezt a témát. Meséljenek inkább úgy a témájukról, hogy mindenki megértse, hogy hát persze, hogy ezt választották, mert ez olyan jó és érdekes.

Volt-e olyan gyerek, akinek a témaválasztása meglepett téged?

Igen, volt. Egy diákja az osztálynak profi táncos, hétvégeken versenyez, a balettintézetben tanul, és mellette nálunk végzi az általános iskolát, tehát élete ebben a hármas vonzásban telik, és minden szabad ideje a táncé. Na, ő a kenuépítést választotta. Kicsippenthetett volna bármit a hétköznapi életéből, egy koreográfiát, stb., de ő úgy érezte, hogy nem szeretne ilyen egyszerű, számára mindennapos dolgot csinálni. Vagy az egyik lány, aki fából kifaragta Waldorf-betűtípussal az abc összes betűjét, és képes szöveget nyomtatni vele. Rengeteg munkája van benne, nem gondoltam volna, hogy ő fát fog faragni, és elkészít egy nyomdát (az oldal alján látható újságcím-alányomást ezekkel a betűkkel nyomdásztam – F. G.).A legfontosabb az hogy alkossanak-2

Milyen segítséget adtál a gyerekeknek ahhoz, hogy az előadásukat hogyan építsék fel, hogyan álljanak ki egy nagyobb közönség elé?

Már a munkafolyamat során hasznosnak bizonyult sok segítség. Határidőket állítottunk fel például, rendszeres ellenőrzőpontokat. Az év során három osztályfőnöki órán le kellett írniuk, hogy éppen hol tartanak, mi van még hátra, és hogy mit terveznek a következő időszakban. Amikor letelt egy időszak, mindenki megkapta a papírját, újból leírta, hogy most hol tart, hogy abból, amit tervezett, mit sikerült elérnie, mi van még hátra, mivel van lemaradásban, stb. Saját munkaterv-táblázatot is kaptak, amelyben ők maguk is hozzárendelhettek a tevékenységekhez határidőket. Volt, aki ezt külön megköszönte, mert, mint mondta, a határidők nélkül soha nem készült volna el. A szóbeli előadáshoz sok instrukciót adtam nekik, hogy hogyan érdemes felépíteni ebben a nagyon rövid időben, 20 percben a mondandójukat. Hiszen aki komolyan dolgozott, annak több órányi mesélni valója van a megalkotott tárgyról. Nem ismeretlen számukra egyébként a helyzet, álltak már az osztály előtt kisebb-nagyobb előadással növénytanból, állattanból, életrajzot ismertettek, stb., de ilyen jellegű összetett munkával még nem, amelyet ők választottak maguknak. Ez egyszerre nagyon nagy szabadság és nagyon nagy felelősség is, amit önmaguk és mások előtt is tudniuk kell képviselni. Ilyen alkalom nagyon ritkán adatik meg az életben. A felelősséget növeli az is, hogy minden téma szükségszerűen csak önmagához mérhető. Hogyan is lehetne összehasonlítani egy bécsi kiflit egy repülővel. Ebből viszont az is következik, hogy mindenki maga tudja csak föltenni magának a mércét. Abban aztán mindannyian egyet értettünk, hogy éppen ezért nem érdemes és kár lenne elbliccelni ezt a lehetőséget komolytalan munkával vagy előadással.

Hogyan illeszkedik a te előadásod a gyerekek éves munkáihoz?

A kémiatanítás az én szerelmem. Ebből írtam 18 évvel ez előtt a diplomadolgozatomat az egyetemen, Kémiatanítás a Waldorf-iskolában címmel. Nem az én ötletem, hogyan lehet összehasonlítani a modern neurobiológia eredményeit a Waldorf-iskola módszertanával. Idén elkezdtem ezzel alaposabban foglalkozni, különböző agykutatásról szóló könyveket habzsoltam. Nagyon érdekes, hogy a benne foglaltak mennyire rímelnek arra, amit mi régóta ismerünk és használunk. Meghökkentően sok hasonlóságot találtam. Egyrészt, amit átlagemberként felismerhetünk magunkban, hogy tényleg, ez így működik, és hogy ezt meg is lehet fogalmazni ügyesen. És hogy milyen sok mindent használ fel a Waldorf-iskolai kémia-vagy természettudomány-tanítás a módszertanában mindahhoz, ami az emlékezet kialakulásához feltétlenül szükséges. A régi szerelem tehát, az új összefüggések meglátása, az előadás műfaja, és a tavalyi anatómia-előadásom kellemes emléke motivált és lelkesített az idei előadás megtartására. Ez fantasztikusan izgalmas téma. Milyen a gondolkodás, mi kell ahhoz, hogy maradandó emlékeink legyenek, és hogy mennyire maradandóak is azok. Debrecenben már előadtam egy változatát ennek az előadásnak, azt nagyon élveztem, és úgy gondoltam, hogy szívesen megismételném itt is.

Terveztek-e valamit együtt az osztállyal az előadások után?

Persze. Ünnepélyes fagylalt- és szereposztást rendezünk már másnap. Tavaszi szünetben megtanulják a szerepeket, visszatérve pedig már a május 18-i „Ahogy tetszik” bemutatóra készülünk.

Milyen értékelést kapnak a gyerekek a munkájukról és az előadásukról?

A beadás után szóban már egyenként, részletesen értékeltem mindegyikük írásos munkáját. Az előadások tapasztalatait utólag összegzem majd velük együtt, és a bizonyítványban mindenki írásos értékelést fog kapni a művészi munkájáról, az előadásról és az írásos munkáról is. Az éves munkák bemutatója lehetőséget ad arra, hogy az osztálytanítói időszak lezárultával képet alkothassunk a gyerekek egyéni fejlődéséről. Ebben van hallatlan ereje, és ezért lehet örömöt találni benne! Mert ez a lényege, az öröm és az élvezet!

Az interjút készítette és lejegyezte
Fürjes Gabriella

 

Keresés

naptár

További olvasnivaló