Vonattal Vácig, aztán busszal utaztunk a Nógrád megyében található kis településre, Legéndre.

Reggel indultunk a Nyugatiból és dél tájban érkeztünk a tanyára. Legénd a Cserhátban található, amely az Északi-középhegység tagja, a Mátra és a Börzsöny között. Mindkét oldalán 900 méteres hegyek magasodnak, de a Cserhátban csak 500 méter magas dombok vannak. A környező nagyobb városok: Vác, Balassagyarmat, Szécsény és Pásztó.

Ez a tanya Legénd utolsó házainak egyike. Két, a tanyán lakó gondnokon kívül 4-5 ember szívügye az itt folyó biodinamikus gazdálkodás. Állatokat tartanak és növényeket termesztenek hatalmas területen (35 ha). Különböző állataik vannak, birkából a legtöbb, de szeretnének még teheneket és lovakat is. Van három kecske, szárnyasok közül sok tyúk és kakas, gyöngytyúkok és libák. A tanyához tartoznak természetesen kutyák és macskák is, és egy szamár, akit Viharnak neveznek.

Az év meglepetése volt számomra, amikor 2012 őszén a Pesthidegkúti Waldorf Iskolába kerültem angoltanárként. Szinte meg sem száradt a pecsét a Waldorf-tanári diplomámon, amikor megtalált ez a lehetőség.

Egészen mostanáig főleg nagy cégeknél tanítottam angolt, németet és magyart mint idegen nyelvet, illetve középiskolásokat és egyetemistákat készítettem fel a nyelvvizsgára. Ezen kívül fordítóként és tolmácsként is dolgoztam – angol nyelvű könyveket fordítottam magyarra, illetve konferenciákon, tárgyalásokon és képzéseken szinkrontolmácsoltam. Őszintén szólva már éppen kezdtem unni magam a sok menedzser között, amikor ebbe az iskolába hívtak. Amióta az eszemet tudom, tanár akartam lenni. Így aztán amint megtanultam a betűket az  iskolában, nyomban le is adtam az anyagot a négyéves húgomnak, aki hamarosan folyékonyan olvasott és írt... hát, nem pont a Waldorf-módszer szerint haladtunk! Azért túléltük, ahogy az iskolát is, pedig nagyon utáltam a sulit, ráadásul hiperaktív voltam, ezért szorgalmasan gyűjtögettem a fekete pontokat meg az intőket, és alig vártam, hogy kikerüljek a közoktatásból. Ha visszanézek ezekre az időkre, akkor az jut eszembe, hogy gyerekként olyan iskolában éreztem volna jól magam, mint amilyenben most vagyok: ahol kap az ember levegőt, ahol nem gyomorgörccsel megy be órára, ahol önmaga lehet, és ahol szeretik úgy, ahogy van. Mivel én nem ilyen helyen tanultam, most külön élvezem, hogy tanárként ugyan, de mégiscsak Waldorf-iskolába járhatok! Jó itt lenni közöttetek!

2012. szeptember 22. 4 óra. Miután elhangzottak az utolsó búcsúszók, és az utolsó csomag is bekerült a csomagtartóba, a busz ajtaja becsukódott, és elindultunk úti célunk, Észak-Hollandia felé. Az úton végig kellemes és kedélyes hangulat uralkodott. Természetesen a buszúttal járó kellemetlenségek alól mi sem mentesültünk, gondolok itt a kényelmetlen alvásra például, (nagy busszal utaztunk, szóval szinte mindenkinek dupla hely jutott, de így is kemény és egyenetlen volt az ülés), és arra, hogy 3 óránként állhattunk csak meg. Féltünk a hosszú úttól, de e téren végül kellemesen csalódtunk.

Október utolsó hetében mentünk az osztálykirándulásra, az új osztályfőnökeinkkel. A
kirándulás célja az volt, hogy jobban megismerjük Mistert és Katát, ők pedig minket.

A reggeli találkozáskor még mindenki lelkesen várta a kirándulást, bár az időjárással
kapcsolatban már indulás előtt rosszat sejtettünk. Sajnos tényleg kifogtuk az ősz három
leghidegebb napját.